Gréta búcsúzott Marokkotól

Gréta búcsúzott Marokkotól

A román Halep két játszmában győzött Fed Kupa játékosunk ellen. Tavaly a montreali WTA versenyen találkozott először Arn Gréta és a 19 éves román Simona Halep, ma pedig a magyar versenyző visszavághatott az akkori vereségért.  A lányok a marokkói 220.000 dolláros verseny negyeddöntőjében nézhettek újra farkasszemet, a körülmények azonban nem voltak igazán optimálisak, hatalmas szélben játszottak, nem is csoda, hogy az első öt adogatógémből négy breakkel fejeződött be. Sajnos ezen a tendencián csak a 65. helyen álló román tudott változtatni és 6-2-re behúzta az első játszmát, majd a másodikat is jobban kezdte, hamar breakelőnybe került és végül 62 61-re megnyerte a meccset. Gréta búcsúzott tehát…

Bővebben »

Tenisz: nem Szafina, hanem Szávay sérülése miatt adták fel a meccset

Ahogy beszámoltunk róla, a Szávay Ágnes, Dinara Szafina kettős öt játék után feladta az elődöntőt a marbellai női tenisztorna párosversenyében. Szafina pénteken, egyesben is feladni kényszerült negyeddöntős mérkőzését, s először úgy tűnt, az ő sérülése okozta az újabb visszalépést is, de kiderült: Szávay hátfájdalmai miatt szakadt félbe a meccs. Hirdetés „A verseny során több alkalommal is ápolásra szorultam, mert kiújult a hátsérülésem, és csak rosszabb lett – mondta az MTI-nek Szávay. – A mai meccsen aztán már nem is tudtam szerválni, ezért úgy döntöttünk, feladjuk az összecsapást.” MTI

Bővebben »

Hihetetlen, amit Novak Djokovics művel

Hihetetlen, amit Novak Djokovics művel

„Életem legszebb négy hónapja ez, de még csak a szezon elején tartunk – mondta a 3 óra 21 perc alatt 4:6, 6:3, 7:6-ra nyerő szerb. – Kissé korai még az első helyről beszélni, mert nem én vagyok a legjobb, hanem egyértelműen Rafa. Ebben az iszonyú hőségben mindketten lelassultunk a végére, a rövidítésben bármi megtörténhetett volna, az utolsó ütésig nem tudtam, nyerni fogok-e.” „Hihetetlen, amit művel – dicsérte ellenfelét a spanyol. -  Egyrészt nagyon jól játszik, másrészt óriási az önbizalma, de hát nyerő szériában könnyebb nyerni. Kissé ideges voltam, mert az előző két itteni döntőmet is elvesztettem. Most az utolsó csepp erőmet is kiadtam magamból, de…

Bővebben »

Nadal legyőzte Federert

Nadal legyőzte Federert

Rafael Nadal magabiztosan győzte le a svájci Roger Federert a Miamiban zajló ATP torna elődöntőjében. A fináléban Novak Djokovic lesz sz ellenfele. Elsőként Novak Djokovic jutott be a fináléba, miután a legjobb négy között 6:3, 6:1 arányban legyőzte Mardy Fish-t. Djokovic tehát páholyból nézhette a másik elődöntőt, a Nadal-Federer csúcsrangadót. A gigászi összecsapás azonban most elmaradt, mert Rafael Nadal 6:3, 6:2 arányban legyőzte a svájci játékost, s simán jutott be a fináléba. ATP, Miami, elődöntő Rafael Nadal (spanyol, 1.)-Roger Federer (svájci, 3.) 6:3, 6:2 Novak Djokovic (szerb, 2.)-Mardy Fish (amerikai, 14.) 6:3, 6:1 Forrás: Sportfórum.hu

Bővebben »

Túl szexi lány Serena Williams?

Túl szexi lány Serena Williams?

Palm Beach ‒ Serena Williams (29) hátsója kiverte a biztosítékot. A korábbi világelső amerikai teniszcsillag egy japán videojáték-gyártó cég legújabb termékének reklámjában kapott szerepet, ám az elkészült filmből végül nem kértek a televíziók – ugyanis túl erotikusnak találták. Tény, a vezeték nélküli  játékvezérlőjére építő vállalat által „a világ legszexisebb teniszezőnőjeként” bemutatott Williams szűk fekete ruhája, harisnyája, csizmája és a Rileah Vanderbilt (31) színésznő között imitált teniszmeccset körítő nyögdécselés nem feltétlenül a sportot juttatja a férfiak eszébe… – Emberek, vegyük tudomásul, ez csak a fantáziáról szól! – nevetett Serena Williams. – Hallottam a fogadtatásról és nagyon sajnálom, hogy helytelennek tartják az elkészült filmet. Holott a huszonhétszeres…

Bővebben »

Federer elődöntős és Nadal is gratulálhatott neki

Federer elődöntős és Nadal is gratulálhatott neki

Rafael Nadal, Juan Martín del Potro és Novak Djokovics után Roger Federer is bejutott az Indian Wellsben zajló tenisztorna elődöntőjébe. A svájci klasszis honfitársa, Stanislas Wawrinka ellen győzött két szettben. Párosban viszont már egymás oldalán küzdöttek, és az elődöntőben legyőzték a spanyol Marc López, Rafael Nadal duót. A hölgyeknél egyesben Bartoli–Wozniacki finálét rendeznek. Roger Federer két szettben diadalmaskodott (Fotó: Action Images) Kilencedik meccsére készült egymással a két jó barát, Roger Federer és Stanislas Wawrinka, a statisztika előbbi sikerét ígérte, hiszen hétszer is nyert, míg Wawrinka az egyetlen győzelmét még 2009-ben érte el. Federer kezdett jobban, brékelni is tudott 1:0 után, köszönhetően Wawrinka kettős hibájának. A…

Bővebben »

Novak Djokovics fociban is ász

Novak Djokovics fociban is ász

Indian Wells — Jót tett a futball Novak Djokovicsnak (23). A világranglistán harmadik szerb teniszező több társával kikapcsolódásként focizik a szabadidejében. Szerinte ennek is köszönheti, hogy mentálisan és fizikálisan egyaránt fitt, és menetel a 3,645 millió dollár (712,64 millió forint) összdíjazású, amerikai keménypályás férfi mestertornán. Csütörtökön honfitársát, Viktor Troickit (25) „intézte el” 6:0, 6:1-re, és jutott a nyolc közé. A világranglistán harmadik szerb teniszező több társával kikapcsolódásként focizik a szabadidejében. – A futball a tenisz mellett a világ legjobb sportja, gyerekkoromban egy ideig én is arról álmodoztam, hogy nagy játékos leszek, de aztán minden másképp alakult. Persze ha tehetem, mindig szívesen focizom. A stadion mögött…

Bővebben »

Szabálytalan volt a tavalyi tisztújítás a Magyar Tenisz Szövetségben

Szabálytalan volt a tavalyi tisztújítás a Magyar Tenisz Szövetségben

A Fővárosi Bíróság hatályon kívül helyezte a Magyar Teniszszövetség (MTSZ) tavaly március 27-én tartott közgyűlésén hozott valamennyi – elnököt és tisztségviselőit is megválasztó – határozatát. Amint arról Ruttner György ügyvéd, a felperes képviselője pénteken az MTI-t tájékoztatta, a Hatvani Tenisz Club által az MTSZ ellen indított perben a Fővárosi Bíróság – a felperesi állásponttal egyetértve – megállapította, hogy a szavazások szabálytalanul és az alapszabállyal ellentétesen zajlottak le. A határozatok meghozatalában ugyanis arra illetéktelen személyek vettek részt. A márciusi közgyűlésen Nagy Tünde 78–64-re nyerte a szavazást az elnöki posztot korábban 11 évig (1996 és 2007 között) betöltő Berényi Jánossal szemben. A civilben a Turizmus Kft.-nél dolgozó,…

Bővebben »

Magyarok a nagyvilágban

Magyarok a nagyvilágban

Öröm és bánat is érte a magyra teniszezőkért szorítókat a múlt héten, hiszen Szávay Ági végre megkezdte a 2011-es szezont, az Indian Wells-i WTA versenyen ment is egy kört, Arn Gréta és Czink Melinda azonban sérülés miatt feladni kényszerült a meccsét. Gréta az Indian Wells-i verseny első körében az első szett végén érzett nyilaló fájdalmat a térdében, ami miatt nem tudta folytatni a játékot, míg Melindának a lovaglóizmával akadtak gondjai. A balkezes magyar játékos a clearwateri 25.000-es versenyen felkvalizta magát, majd az első körben nyerésre állt a 2. kiemelt Foretz ellen. “A második szett elején kezdtem érezni, hogy a korábban sérült lovaglóizmom kezd bemerevedni. A…

Bővebben »

Pártot alapít a teniszsztár

Pártot alapít a teniszsztár

Andrea Petkovic apja éppen Németországban dolgozott teniszedzőként a délszláv háború kirobbanásakor, ezért az egész családot felpakolva menekült. Andrea hatévesen kezdett teniszezni, ám csak későn, 18 évesen lett profi. Jelenleg 23. a világranglistán, de már olyan skalpjai vannak, mint Marija Sarapováé vagy éppen Nadia Petrováé. Petkovic sok tekintetben már igazi német, de úgy érzi, a temperamentuma szerb vérét idézi Fotó: MTI Éppen az utóbbit győzte le a tavalyi US Openen, amikor először adta elő győzelmi táncát – az edzőjével fogadott a meccs előtt –, és azóta minden nagyobb sikerét így ünnepli. A szerben kívül angolul, németül és franciául beszél, valamint politikatudományt hallgat, harmadéves. Mielőtt politikai pályára…

Bővebben »