Hihetetlen, amit Novak Djokovics művel

2011.04.05
By

„Életem legszebb négy hónapja ez, de még csak a szezon elején tartunk – mondta a 3 óra 21 perc alatt 4:6, 6:3, 7:6-ra nyerő szerb. – Kissé korai még az első helyről beszélni, mert nem én vagyok a legjobb, hanem egyértelműen Rafa. Ebben az iszonyú hőségben mindketten lelassultunk a végére, a rövidítésben bármi megtörténhetett volna, az utolsó ütésig nem tudtam, nyerni fogok-e.”

„Hihetetlen, amit művel – dicsérte ellenfelét a spanyol. -  Egyrészt nagyon jól játszik, másrészt óriási az önbizalma, de hát nyerő szériában könnyebb nyerni. Kissé ideges voltam, mert az előző két itteni döntőmet is elvesztettem. Most az utolsó csepp erőmet is kiadtam magamból, de szerintem ezek az igazán jó meccsek.”

A szerb 2007 után másodszor nyert Floridában, Roger Federer 2006-os duplázása óta pedig az első, aki egymás után a legjobbnak bizonyul a két nagy amerikai versenyen (két hete a kaliforniai Indian Wellsben szintén Nadalt verte a fináléban).

A sikerével 605 ezer dollárt kereső Djokovics idén 24/0-ás győzelmi mérlegnél tart. Ez a legjobb szezonkezdet Ivan Lendl 1986-os rajtja (25/0) óta, a rekordot John McEnroe tartja, az amerikai 1984-ben 39 sikerrel nyitotta az évadot.

A csúcs még messze van, hiszen a nyílt bajnokságok 1968-as bevezetése óta Guillermo Vilasé a leghosszabb veretlenségi rekord. Az argentin 1977. július 11. és október 1. között 46 meccsen nem kapott ki.

A Djokovics-sorozat tavaly decemberben, a Davis-kupa döntőjében kezdődött, ahol a két franciát, Gilles Simont és Gael Monfilst is legyőzte. Azóta a két amerikai ezres torna sikere mellett az Australian Openen és Dubajban is első lett, Federert háromszor, Nadalt kétszer is legyőzte.

A szerb a 26 győzelme mindegyikét kemény borításon érte el. Ezen a talajon Roger Federer sorozata a leghosszabb, aki 56 meccset nyert egymás után. Djokovicsnak eddig a 2007-es és a 2009-es szezon volt a legsikeresebb, mindkét évben 5-5 tornát nyert meg, Miamiban az idei negyedik sikerét érte el, 22 tornagyőzelemnél tart.

2011.04.05. 07:19 – Index/MTI

Írj megjegyzést facebook profiloddal:

megjegyzések

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *