Hesz Rudolf a hétvége győztese

2017.11.29
By

Ez egy igazán jó kis verseny volt most! :) A ranglista első 7 helyezettjéből 5-en itt voltak, így megint négyszeres pontokért folyt a küzdelem. 24 jelentkező kényelmesen 6 csoportban, 6 pályán versenyzett. Olyan kiegyensúlyozottak voltak a csoportok, hogy a legutolsó csoportmeccsig nem lehetett tudni, hogy ki lesz az a 2 játékos, aki még másodikként továbbjuthat a főtáblára… :D Lássuk a részleteket! Az első csoportban a ranglista vezető Bodó Péter veretlenül lett első, míg a második Dobribán Andrásnak +8-as game-arányt sikerült összehoznia, ami általában azért jót jelent.. de.. Nézzük tovább! A második csoportban Király Zsolt lett a csoportelső, miután nagy küzdelemben 7/5-re győzött Katona Károly ellen, aki így csak 2. lett +8-al szintén. De mivel Zsolt úgy döntött nem játszik tovább, Károly jutott a főtáblára helyette a csoportból. A harmadik csoportban Lanstiák Attila lett a győztes veretlenül, miután Varga Andort is legyőzte 6/3-ra. Andornak viszont csak +7-je volt, ami a meccsek előrehaladtával már látszott, hogy valószínűleg kevés lesz ma.. A negyedik csoportban Hesz Rudolf magabiztosan hozta a meccseit és veretlenül lett csoportelső. A második Filip Krisztián szintén +8-al várta a többi csoport végét.. :) A Hauszmannon küzdő 2 csoport is izgalmakat hozott.. Pap Sanyi megszenvedett nagyon a csoport elsőségért a mai napon, miután két meccsét is csak 7/6-ra tudta megnyerni Bartók János és Pongrácz Dávid ellen is. Viszont itt a második Bartók János a + 11-es game arányával már az egyik biztos továbbjutónak érezhette magát a másodikok között! :) Az utolsó csoportban sajnálatos módon Dorozsmai Gábor hamar megsérült, így az ő meccsei feladásra kerültek.. :( Reméljük, nem túl komoly, mielőbbi jobbulást! Ezután itt Varga Boldizsár lett a csoportelső és Széll Ferenc a második +8-as game aránnyal. Mint a cikk elején írtam, hatalmas küzdelem folyt a másodikok között a továbbjutásért. Bartók János simán továbbment +11-el, míg volt viszont 3 +8-asunk, Filip Krisztián, Dobribán András és Széll Ferenc személyében. Így ők 10-es tie-breakeket játszottak egymással, hogy eldőljön a továbbjutás. Itt is izgalmas meccsek alakultak.. Filip Krisztián 12/10-re győzött Széll Ferenc ellen, Dobribán András 10/7-re Filip Krisztián ellen, míg Dobribán András 10/2-re győzte le Széll Ferencet, így András volt, aki csatlakozhatott még a főtáblához.

A negyeddöntők első mérkőzésén Bodó Péter 6/3-ra győzött Bartók János ellen, a másodikon Lanstiák Attila Varga Boldizsárt győzte le 6/3-ra. A harmadik meccsen Hesz Rudolf 6/4-r győzött Katona Károly ellen és az utolsó meccsen pedig Dobribán András győzte le 6/3-ra Pap Sanyit.

Az első elődöntőben Bodó Péter ma nem bírt Lanstiák Attilával, így Attila nyerte meg a meccset 6/4-re és jutott a döntőbe. A másik elődöntőben hatalmas meccset láthattunk.. igazán beillet volna egy döntőnek is!! Hesz Rudolf nyert 7/5-re Dobribán András ellen, de hogyan?? Andrásnak volt már 5/3 30/0-e.., majd 5/4 és több meccslabda.. de Rudi innen megfordította az állást és megnyerte a meccset! :) Tényleg nagyon látványos, jó játék volt.. Gratula mindkét félnek! :)

A döntő viszont elég simának látszott, miután Hesz Rudi nem sok esélyt adott ma Lanstiák Attila számára, rendesen odatette magát és megnyerte a döntőt 6/0-ra. :)

Gratulálok minden résztvevőnek ehhez az igazán izgalmas versenynaphoz! :)

Szombaton várunk újra mindenkit! Vasárnap délelőtt pedig a legjobbak kategóriába lehet jelentkezni..

24251514_1717589184918107_1253990593_o