A hétvége bajnoka Éles János a jobbaknál és Vágvölgyi Szabolcs a szebbeknél

2017.11.15
By

Az elmúlt hétvégén igencsak szép számmal jöttek versenyezni és ráadásul erős is volt a mezőny, így 4-szeres ranglista pontokat adtunk. 27 fő játszott a jobbaknál 7 csoportban és 4 fő játszott a szebbek kategóriában is. Szerencsére tudtunk hamarabb is kezdeni és köszönet a fegyelmezett részvételnek is, időben be tudtuk fejezni az egész versenyt! :) Lássuk a részleteket… Az első csoport nem hozott meglepetést, hiszen Bodó Péter ranglista vezetőhöz illően nyerte a csoportját. Azt már itt megjegyzem, hogy a legjobb csoport második helyért óriási küzdelem folyt az utolsó pillanatokban is… Miután Policsányi Gyula game-t veszített az utolsó meccsén, pedig már 5/0-ra is vezetett.. de mégis 6/1-re tudott csak nyerni, így egyetlen game-el lemaradt a továbbjutás lehetőségéről.. Hogy miért csak lehetőség? Azt majd még később.. :) A második csoportban Jin Hansuk 2 meccset simán nyert, míg Hesz Ruditól meg nagyon simán 6/1-re kikapott, így Rudi lett a csoportelső. Viszont neki el kellett mennie, így szerencsés vesztesként Jin mehetett tovább a főtáblára. A harmadik csoportban Hajós Attila nyert veretlenül, 3 győzelemmel, de ő sem várta ki a további játékot, így helyette is a csoport második Varga Andor ment tovább. Azt még itt el kell mondani, hogy Varga Andor és Hamar Ádám nagyon küzdelmes és szoros meccset játszott egymással, melyet csak tie-breakben tudott megnyerni Andor. A negyedik csoportban sajnos volt egy visszalépő, így csak hárman maradtak. Király Zsolt megnyerte mindkét meccsét, de ő pedig kicsit fájlalni érezte a derekát és inkább nem kockáztatott tovább, így helyette is a 2. ment tovább, Morhardt Veronika személyében.. Az ötödik csoportban pedig Benedek Viktor győzedelmeskedett  és jutott tovább veretlenül. Itt igazából a fiúknak nem sikerült game-t szerezniük tőle, egyedül Ilyés Rita tudott nyerni game-t ellene, és mindjárt 4-et is.. :) A másik két csoport a Hauszmannon játszott. Az elsőt Csizy Dezső nyerte 3 győzelemmel, de eléggé megszenvedett értük.. Ugyanis Éles János már 4/1-re vezetett ellene, ahonnan sikerült megfordítania a mérkőzést 6/4-re a saját javára, míg Pongrácz Dávidot csak tie-breakben tudta legyőzni. Viszont János a másik két meccsén simán nyert, így +9-el várta a legjobb második helyet.. :) Na, itt most visszautalok a cikk elejére..  mikor is ugye írtam, hogy Policsányi Gyula már 5/0-ra vezetett.. ha meg lett volna neki a 6/0-ás győzelem, akkor két +9-es második lett volna, és jöhetett volna egy döntő tie-break. Viszont Gyula bukott 1 game-t, így ő kiesett!  Az utolsó csoportban pedig Horváth Levente lett az első 3 győzelemmel, veretlenül. Itt megjegyzendő, hogy meglepetésre Pap Sanyi egyetlen meccset sem tudott nyerni ma a csoportjában.. :(

A negyeddöntők mérkőzésein Éles János 6/2-re győzött Bodó Péter ellen, míg Varga Andor kihasználva testi erejét, legyorsította Morhardt Veronikát és 6/1-re győzött.. Jin Hansuk óriási meccset játszott Benedek Viktorral. Jin már vezetett 5/1-re, 2 meccslabdát rontott.. majd innen Viktor megfordította a meccset és 7/6-ra győzött! :) Gratula! A következő meccsen pedig Horváth Levente játszott nagyot Csizy Dezsővel. Levente már 5/0-ra vezetett, ahonnan Dezső kicsit megrázta magát és visszajött még a meccsbe, de már nem tudta megfordítani és 6/4-re Levente nyert. Azért jó kis meccs volt ez is.. :D

Az első elődöntőben már látszott, hogy ma nem igazán lehet már megállítani Éles Jánost.. Varga Andor ellen játszott és nem adott neki túl sok lehetőséget 6/1-re megnyerte a meccset. :) Andor végig dünnyögött, hogy itt nagy a különbség..  A második meccs megint szuper küzdelmet hozott! Benedek Viktor vezetett már 4/2-re Horváth Levente ellen, aki viszont úgy gondolta, hogy szeretne a döntőbe jutni és gyorsan összekapva magát fordított és behúzta a meccset 6/4-el. Gratula szintén! :)

A döntőben pedig Éles János folytatta határozott, szinte hiba nélküli játékát és végül 6/1-re nyert Horváth Levente ellen. Gratulálunk mindenkinek, hiszen szuper meccseket láthattunk ma!!! :)

A szebbeknél 4-en játszottak körmeccseket.. A győztes végül egy új játékos, Vágvölgyi Szabolcs lett veretlenül. Gratulálunk! És itt még meg kell jegyezni, hogy Gyarmati Katalinnak sikerült egy szép győzelmet aratnia tie-breakben!!! Gratulálunk! :)

Szombaton újra várunk mindenkit!

23319544_1660726160614462_6071647521968773592_n

 

 

 

 

 

 

23472042_1660726197281125_1694654916592794550_n