Urbán Attila a Grand Slam verseny győztese

2017.06.21
By

Grand Slam versenyünk igen sokakat vonzott szombaton, hiszen összesen 36-an játszottunk, 9 csoportban. Éppen ezért most először fordult elő, hogy a csoportkörök után 16-os tőtábla került kialakításra. :) Napsütéses, de igencsak szeles időben küzdöttek egymással a játékosok, volt kis sütögetés és persze jó hangulat! Lássuk a részleteket:

Az első kiemelt, Bodó Péter csoportjában veretlenül jutott tovább, innen még Hegedűs András ment tovább. A második csoportban Pap Sanyi is simán 3 győzelemmel jutott tovább. A harmadik csoportban egy új nevező, Póter Ádám mutatkozott be kiváló játékkal, és 3 meggyőző győzelemmel jutott tovább a 16-os főtáblára. Még Katona Károly is csak 2 game-t tudott elérni ellene. Viszont Karcsinak volt egy igen kemény, ki-ki meccse Gyimesi Leventével szemben, amit csak tie-breakben tudott megnyerni, de a mai napon ez kevés volt a továbbjutásához.. Ebből a csoportból is továbbjutott a 2., aki Molnár Attila volt. A következő csoportban Urbán Attila vitézkedett, mindenkit 6/1-re vert meg, mellette Hesz Rudolf szerepelt 2 győzelemmel és jutott tovább még a csoportból. Az ötödik csoportban Kripner István sem hagyott kérdést a meccsei alatt, ő is veretlenül jutott tovább. Ebből a csoportból is továbbjutott a 2., jelen esetben Petrucsik Gábor személyében. A hatodik csoportban egy hölgy volt a győztes, veretlenül jutott tovább Lénárt Anett. A következő csoportban Rácz Márton győzött mindhárom meccsén, így elsőként mehetett tovább… Mellette Scherer Ferenc volt még a továbbjutó. A nyolcadik csoportot a régen látott Farkas Zoltán nyerte meg, szintén veretlenül és innen is továbbjutott a 2. Jáger Zoltán. Az utolsó csoportot Gyimesi Kati nyerte meg és Molnár Kristóf is továbbjutott.

A 16-os főtáblán Molnár Attila 6/0-ra győzött Rácz Márton ellen, Bodó Péter 6/3-ra Scherer Ferenc ellen, Hegedűs András 6/3-ra Póter Ádám ellen, Kripner István Hesz Rudolf ellen jutott tovább. Farkas Zoltán 6/2-re nyert Lénárt Anett ellen. Pap Sanyi ugyan alulmaradt 6/3-ra Petrucsik Gábor ellen, aki viszont kisebb sérülés, karfájás miatt nem tudott tovább játszani, így átadta Sanyinak a lehetőséget a továbbiakra.  Jáger Zoltán 6/1-re nyert Molnár Kristóf ellen, míg Urábn Attila Gyimesi Kati ellen győzött 6/2-re.

Ezután jöttek a negyeddöntők. A felső ágon Bodó Péter 6/3-ra nyert Molnár Attila ellen, míg Kripner István 6/1-re tudott győzni Hegedűs András ellen. Az alsó ágon Pap Sanyi 6/3-ra győzött Farkas Zoltán ellen, míg Urbán Attila is 6/3-ra Jáger Zoltánnal szemben.

Az első elődöntőben Kripner István bizonyult jobbnak, hiszen 6/4-re győzni tudott Bodó Péter ellen. A másikban pedig Urbán Attila győzte le Pap Sanyit.

A döntőben Urbán Attila 2/0-ra vezetett Kripner István ellen, amikor sajnos Istvánnak vádligörcs miatt fel kellett adnia a meccset.. :( Úgy látszik ez a 16-os főtábla még nincs nagyon bejáratva a játékosok között… ;) Így a Grand Slam verseny győztese Urbán Attila lett! Gratulálunk hozzá!!! :)

Szombaton várunk mindenkit újra, most szélmentes verseny lesz, viszont kánikula! :D A nevezési díj tartalmaz majd egy pár grillezett virslit is…