A hétvége győztese Bodó Péter

2017.03.29
By

Ezen a hétvégén kipróbálhatták a játékosok, hogy milyen teniszezés közben szaunázni.. :D 22 játékos vágott neki a versenynek ezen extrém körülmények közepette. A ranglista első 3 helyezettje is eljött, de mégis csak 3x-os pontokért folyt a küzdelem. Lássuk a csoportmeccseket: Az első csoportban Király Zsolt két győzelem után várta, hogy összecsaphasson Pap Sanyival.. Nagy önbizalommal ment fel a pályára, hiszen az elmúlt hetekben egyre jobb formában játszott.. Aztán nem tudni mi történt, de Pap Sanyi nagyon okosan, simán győzött 6/1-re ellene, így a csoportelső veretlenül Sanyi lett. A második csoportban Veresné Lukács Andrea aratott egy szép 6/1-es győzelmet Tárai György ellen. Majd Bartók János és Kovács Szabolcs játszhatott egymás ellen, két-két sima győzelem után. Ez a meccs sem volt túl szoros, Szabi nyert 6/2-re és ezzel ő lett a csoportgyőztes. A harmadik csoportot Márton István nyerte meg veretlenül, sőt ráadásul alaposan visszavágott pár héttel ezelőtti 6/2-es vereségéért Ilyés Ritának, miután ezúttal sima 6/0-ás győzelmet ért el. A következő csoportban Csizy Dezső lett az első 3 győzelemmel, de ezek egyáltalán nem voltak könnyű meccsek. Varga Roland és Bodó Péter ellen is szuper, szoros meccset játszott, melyeket csak tie-breakben tudott megnyerni. A harmadik meccse kicsit könnyebb volt, ott 6/3-as eredményt ért el Szabó Péter ellen. Az ötödik csoportot Marc Rylewski nyerte veretlenül, míg az utolsót Filip Krisztián nyerte meg szintén veretlenül.

A negyedöntők első meccsét Pap Sándor és Kovács Szabolcs játszotta, melyet Sanyi simán nyert meg 6/0-ra. A második meccs már sokkal szorosabb játékot hozott, melyen Márton István 7/5-re győzött Filip Krisztián ellen. A másik ág első meccsén Csizy Dezső nyert 6/3-ra Marc Rylewski ellen, a másik meccset pedig Bodó Péter hozta 6/1-re Bartók János ellen.

Az első elődöntőben Pap Sanyi visszakapta, amit ő adott  a negyeddöntőben, hiszen most ő kapott ki 6/0-ra Márton István ellen. A második elődöntőben Bodó Péter nyert 6/1-re Csizy Dezső ellen.

A döntő izgalmas játékot hozott, melyet a ranglistavezetőnk, Bodó Péter nyert meg 6/3-ra Márton István ellen. Gratulálunk a győztesnek és minden résztvevőnek! :)

17578088_1422603571115740_1839472722_n

 

 

 

 

 

 

 

Írj megjegyzést facebook profiloddal:

megjegyzések