Bodó Péter a szombati győztes a Bikáson

2016.05.11
By

Az előjelzések azt mutatták, hogy nagyon erős verseny lesz ez a szombati, hiszen a ranglistánk első 3 helyezettje is nevezett… Aztán “kicsit” gyengült, hiszen a ranglista vezető Damir Letica végül is nem jött el, habár még a csoportba is be volt osztva. Így ott csak hárman küzdöttek, és volt még 4 db 4 fős csoport. Nézzük a részleteket!

Az első csoportot Kovács Szabolcs nyerte, ő viszont a csoportmeccsek után elment a versenyről, így átadta a helyét a 8 között Iva Nayden számára. A második csoportot az elvárásoknak megfelelően Bodó Péter veretlenül megnyerte, míg mellette Gyimesi Katalin is továbbjutott. A harmadik csoport győztese veretlenül a “visszatérő” Fabók János volt, innen pedig Bartók János mehetett még a legjobb 8 közé. Mondjuk az ő meccsük azért elég szorosra sikeredett a csoportban, végül csak 7/5-el tudott nyerni Fabók Jani… A negyedik csoportban meglepetésre Katona Károly egyetlen meccset sem tudott nyerni a héten, viszont Nayden Zhekov 3 győzelemmel behúzta az elsőséget. És végül az utolsó csoportban Hesz Rudolf meggyőzően végzett elsőként, mindössze 2 game-t veszített… :) Mellette Pap Sanyi jutott még tovább!

A negyeddöntők első mérkőzésén a két továbbjutó hölgy küzdött meg egymással, mely Gyimesi Katalin meggyőző 6/0-ás győzelmével ért véget Iva ellen. A másodikban Hesz Rudolf 6/4-el nyert Nayden Zhekov ellen. Fabók János 6/2-re győzött Pap Sanyi ellen, míg Bodó Peti 6/3-ra Bartók Jánossal szemben.

Az első elődöntőt Hesz Rudolf nyerte meg Gyimesi Katalin ellen 6/1-re, míg a másikat Bodó Peti szintén 6/1-re Fabók Janival szemben. Végül a döntő egy jó kis meccsen Bodó Peti javára 6/4-el dőlt el Hesz Rudolf ellen. Gratulálunk a résztvevőknek!! :)

A pünkösdi hétvégén szombaton is várunk mindenkit egy jó kis versenyzésre a Bikáson! Elvileg mindhárom versenyszám tervezve van, tehát lehet nevezni a legjobbak, jobbak és szebbek kategóriákba is…. :)

13164482_1138308342856249_1872485686786031217_n