A hétközi gyér érdeklődés ellenére ismét szép számú mezőny gyűlt össze a szokásos szombati versenyünkre. A küzdelmek 2 helyszínen a Poén Teniszklubban és a Bikás Teniszklubban zajlottak! Kisebb zökkenők és csoport átszervezések után, végül is a jobbak csoportban 24-en kezdtek mérkőzni 6 pályán.
Az első csoportban mindjárt körbeverés alakult ki, Lanstiák Attila, Mihók Balázs és Király Zsolt is 2-2 győzelmet szerzett. Itt a továbbjutást Zsolt a jobb game arányának köszönhette. Tóth Sanyi meggyőzően, szokásos formáját mutatva nyerte csoportját, majd végül az egész versenyt. Botond Jusztin viszonylag simán nyerte a csoportkör mérkőzéseit, ami szintén továbbjutást ért. Hamar Ádám szoros meccseken, komoly ellenfeleket legyőzve, megérdemelten nyerte csoportját veretlenül. Jánosi Kristóf és Lovas Endre viszont könnyebben jutott túl a csoportkörökön. A négy közé bejátszás első meccsén Hamar Ádám nagyon szépen küzdött, de most alulmaradt aktuális ellenfelével, Botond Jusztinnal szemben, akire az elődöntőben már Lovas Endre várt. Ezen a mérkőzésen Endre már 5/1-re vezetett, mikor feladni kényszerült a meccset… A másik ágon Jánosi Kristóf nyert Király Zsolt ellenében, őrá Tóth Sándor várt az elődöntőben. Sanyi itt is hozta magabiztos játékát és bejutott a döntőbe, melyet Sanyi nyert 6/1-re Botond Jusztin ellenében, aki többekkel egyetemben szintén nem találta Sanyi játékának az ellenszerét a mai napon. A 3. helyen Jánosi Kristóf és Lovas Endre osztozott…
A szebbek csoportban is voltak variálások még az utolsó pillanatokban is… Végül 6 fő tudott versengeni 3 fős csoportokban. Itt a 2 csoportgyőztes, Komlósán Péter és Pirityi András is meggyőzően nyerte csoportját, hogy végül a döntőben megmérkőzhessenek egymással. Ezt Péter meggyőzően 6/2-re nyerte a kissé már talán elfáradt András ellen. A 3. helyért vívott csatát Kiss Barna nyerte a versenyünket először megtisztelő Szakmári Attila ellen. Péter ígéretet tett, hogy a közeljövőben a jobbak csoportban is megméretteti magát… Várjuk szeretettel!!
Gratulálunk minden helyezettnek és résztvevőnek! Várunk mindenkit a jövő héten is… Légyszíves jelezzétek mihamarabb, ha jönnétek, hogy időben tudjunk plusz pályák foglalásáról gondoskodni!
Poén Teniszklub
2014-02-01
Verseny kódszáma:269
Jobbak
Lanstiák Attila ![]() |
Mihok Balázs ![]() |
Király Zsolt | Nagy László | |
Lanstiák Attila ![]() |
X | 4:6 | 6:4 | 6:3 |
Mihok Balázs ![]() |
6:4 | X | 1:6 | 6:0 |
| Király Zsolt | 4:6 | 6:1 | X | 6:0 |
| Nagy László | 3:6 | 0:6 | 0:6 | X |
Tóth Sándor ![]() |
Jim Hansuk | S Nagy Csaba | Vágusz Csaba ![]() |
|
Tóth Sándor ![]() |
X | 6:2 | 6:3 | 6:4 |
| Jim Hansuk | 2:6 | X | 6:1 | 7:6 |
| S Nagy Csaba | 3:6 | 1:6 | X | 6:4 |
Vágusz Csaba ![]() |
4:6 | 6:7 | 4:6 | X |
Botond Jusztin ![]() |
Ilyés Rita ![]() |
Bíró Géza | Bilacsics Ádám | |
Botond Jusztin ![]() |
X | 6:1 | 6:0 | 6:2 |
Ilyés Rita ![]() |
1:6 | X | 2:6 | 3:6 |
| Bíró Géza | 0:6 | 6:2 | X | 6:4 |
| Bilacsics Ádám | 2:6 | 6:3 | 4:6 | X |
| Hamar Ádám | Alessandro Tiso | Georgi Kornél | Szente András | |
| Hamar Ádám | X | 6:4 | 6:4 | 6:3 |
| Alessandro Tiso | 4:6 | X | 6:3 | : |
| Georgi Kornél | 4:6 | 3:6 | X | 6:1 |
| Szente András | 3:6 | 1:6 | X |
| Gönczi András | Nagy Zoltán2 | Megyeri Attila | Jánosi Kristóf | |
| Gönczi András | X | 6:7 | 6:1 | 2:6 |
| Nagy Zoltán2 | 7:6 | X | 6:2 | 3:6 |
| Megyeri Attila | 1:6 | 2:6 | X | 1:6 |
| Jánosi Kristóf | 6:2 | 6:3 | 6:1 | X |
Lovas Endre ![]() |
Radnóti György | Megyeri Attila | Gál Sándor | |
Lovas Endre ![]() |
X | 6:0 | : | 6:0 |
| Radnóti György | 0:6 | X | : | 6:0 |
| Megyeri Attila | X | : | ||
| Gál Sándor | 0:6 | 0:6 | X |
Szebbek
| Komlósán Péter | Bartha Gábor | Kiss Barna | |
| Komlósán Péter | X | 9:3 | 9:4 |
| Bartha Gábor | 3:9 | X | 7:9 |
| Kiss Barna | 4:9 | 9:7 | X |
| Szakmári Attila | Sós Balázs | Pirityi András | |
| Szakmári Attila | X | 9:2 | 4:9 |
| Sós Balázs | 2:9 | X | 2:9 |
| Pirityi András | 9:4 | 9:2 | X |
Jobbak
Lovas Endre ![]() |
|||
Botond Jusztin ![]() |
|||
Botond Jusztin ![]() |
1:5 | ||
Botond Jusztin ![]() |
|||
| Hamar Ádám | 6:2 | Győztes: | |
Tóth Sándor ![]() |
|||
| Jánosi Kristóf | 6:1 | ||
| Jánosi Kristóf | |||
| Király Zsolt | 6:2 | ||
Tóth Sándor ![]() |
|||
| 6:3 | |||
| Jánosi Kristóf | |||
| Pirityi András | ||
| Győztes: | ||
| Komlósán Péter | ||
| 6:2 | ||
| Komlósán Péter | ||



