Szombaton a Mikulásnak kellett magyarázkodnia

2011.12.11
By

Szombaton a Poén Teniszklubban a “Jobbak” kategóriában 12 versenyző kezdte meg a küzdelmeket négy pályán játszva. Az utóbbi hetek vírusai rendesen megtüzedelték a mezőnyt, a legszívósabbakkal azonban talpon maradtak. A sok versenyzésnek köszönhetően egyre erősebb játékerőt képviselő feltörekvő játékosok több ízben is megtréfálták a már több évtizedes versenyzői múlttal rendelkező öreg rókákat. Nézzétek csak miként magyarázkodik a “Mikulás”:

A dobogón balról Németh Zoltán, Tóth Sándor valamint Pap Sándor látható. Lejjebb megtaláljátok a pontos eredményeket.

A dobogón balról Keresztesi Aranka, Ilyés Rita valamint Dudás Péter látható.

A “Szebbek” kategóriában alapvetően a szebbik nem képviselő indulnak. Mivel az ö létszámuk gyakran megfogyatkozik, mivel félősebbek a verseny szituációktól, ezért a még nem túl nagy verseny rutinnal rendelkező férfi versenyzők is indulhatnak ebben a versenyszámban.  A határt minden esetben a verseny szervezője a játékosokkal közösen egyeztetve alakítja ki, hogy mindenki a játéktudásának legjobban megfelelő játékosokkal mérhesse össze tudását. Ezen a héten Ilyés Rita emelkedett a többiek fölé ebben a versenyszámban.

Az eredmények bescannelve:

Jövő szombaton minden kedves teniszversenyzés iránt érdeklődőt ismételten szeretettel várunk! Jelentkezzetek időben, hogy beférjetek a létszámkorlátozásba. Négy pálya áll rendelkezésünkre jövő szombaton is 13.00 órától a Poén Teniszklubban.  További részleteket a Teniszpartner.hu oldalon találtok.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *