Erdal Demirci a fedett pályás szezon első győztese

2023.10.13
By

Múlt héten elindult a fedett pályás szezon, talán a legjobbkor.. A jelentkezőknek nem kellett a széllel is megküzdeniük. Mindössze 10-en versenyeztek, viszont jól kihasználhatták az időt, hiszen a csoport meccsek után még egy 8-as főtáblán játszott tovább majdnem mindenki. Az első csoportot, ami 4 fős volt meggyőzően, veretlenül nyerte Erdal Demirci, mindössze 1 gamet veszítve. Második Tolnai Zsolt lett, aki a másik 2 meccsét szintén könnyen nyerte, mindössze 2 gamet vesztett. A következő csoport már 3 fős volt, itt Jobst Kázmér lett az első megelőzve Kudrjávcev Jenőt. Kettejük meccse nagyon szoros volt, csak 9/7-re tudott nyerni Kázmér. Az utolsó csoport szintén 3 fős volt, itt pedig Cserneczky Zsolt nyert 1 gamet veszítve. Második pedig Gyarmati Katalin lett, aki nagyon küzdelmes, szoros meccsen nyert 9/8-ra Lovassy Kamilla ellen.

A csoport meccsek után, mivel volt még idő bőven, 8-as főtáblán játszottak tovább a versenyzők. Az első negyeddöntőt Cserneczky Zsolt nyerte 6/3-ra Lajkó Levente ellen. A második meccs Tolnai Zsolt és Kudrjávcev Jenő között nem került lejátszásra, Zsolt jutott játék nélkül az elődöntőbe. A harmadik meccsen Erdal Demirci 6/1-re nyert Oberding Vilmos ellen. Az utolsó meccsen pedig Jobst Kázmér 6/0-ra győzött Gyarmati Kati ellen.

Az első elődöntő nagy meccset hozott, nagyon szoros volt a játék, és küzdelmes, melyet végül Cserneczky Zoslt tudott megnyerni 7/5-re Tolnai Zsolt ellen. A másik elődöntő simább volt, itt Erdal Demirci nyert 6/0-ra Jobst Kázmér ellen.

A döntő is jó meccset hozottt Cserneczky Zsolt nem adta könnyen magát, de végül a nagy csatában Erdal Demirci 6/4-re tudott nyerni. Gratulálunk a győztesnek és dobogósoknak is! :)

387483159_1309512266370081_4180439617963489241_n