Varga Boldizsár a hétvége győztese

2020.07.22
By

Szombaton sokan ejöttek játszani a ranglista elejéről, így 4-szeres pontokért folyt a versenyzés. Sokan is voltunk, 7 csoportban 29-en küzdöttek. Az első csoportot Kovács Zoli nyerte 3 győzelemmel, 1 gamet veszítve mindössze. Második Kovalecz Gergely lett. A következő csoport győztese Jakab Tamás lett, ugyancsak 1 gamet veszítve, veretlenül Petró Bálint előtt. A harmadik csoport élén Bacsó Miklós végzett 3 győzelemmel, második pedig Kovács András lett. A következő csoportot Varga Boldizsár nyerte veretlenül, csak a második helyen végzett Pap Sanyi tudta megszorongatni, 6/4-re kapott ki. Az ötödik csoport győztese Dévai Péter lett, második pedig Faragó Attila. A következő csoportban szoros meccsek voltak, de végül Katona Károly lett az első veretlenül. Már az első meccs is izgalmas volt, 5/1-re vezetett Ilyés Rita ellen, majd 5/5 lett és csak nehezen nyert 7/5-re. Az utolsó meccse is nagy csata volt, 7/6-ra nyert Soltész Tamás ellen 9/7-es tie-breakben. Az utolsó csoport győztese Dobozy Dávid lett három győzelemmel, második pedig Berényi Sándor lett.

A főtábla első meccsét Jakab Tamás nyerte 6/3-ra Kovács Zoli ellen, míg a második meccsen Varga Boldizsár nyert 6/2-re. A harmadik meccs nagyon szoros volt, Bacsó Tamás nyert 7/6-ra Faragó Attila ellen. Az utolsó negyeddöntőben a csoportelső Katona Károly helyett a 2. Ilyés Rita játszott Dobozy Dávid ellen, itt Dávid 6/2-re nyert.

Az első elődöntőt Varga Boldizsár nyerte 6/1-re Jakab Tamás ellen, a másodikat pedig Dobozy Dávid nyerte Bacsó Miklós ellen 6/3-ra.

A döntő nagyon szuper, kiélezett csatát és minőségi játékot hozott… Az éjjel 23-ra végetért meccset végül Varga Boldizsár nyerte 7/5-re Dobozy Dávid ellen. Gratulálunk a győztesnek és a dobogósoknak!!! :)

110482193_3405795486107512_5475960227451579109_o