Faragó Attila és Dévai Péter megosztottan lettek elsők

2020.05.13
By

Végre újrakezdtük!!!! :) Lehetett versenyezni szombaton. És ha már kihagyás volt, akkor egy régi kedvelt, új helyszínen kezdtünk bele újra.. Visszatértünk a Poén Teniszklubba! :) De jó hír, hogy a versenyre a Bikás pályái is a rendelkezésünkre fognak állni a jövőben így 9 pályán lehet majd játszani hétről hétre!!!

Nézzük a mostani verseny részleteit… Ezúttal 5 csoportban játszott a 21 nevezett játékos. Az első csoportban Faragó Attila lett az első, 3 győzelemmel veretlenül, habár az újonc Bódog Zoltán ellen nagyon megszenvedett, csak tie-breakben tudott nyerni végül. A második helyen Morhardt Veronika végzett. A következő csoport élén Pap Sanyi végzett, szintén veretlenül. Itt a második Borkovits Borka lett, aki a legjobb game aránnyal elsőként jutott tovább a másodikok között. A harmadik csoport nyertese Dévai Péter lett 3 győzelemmel. Itt pedig Szőke István lett a második, aki végül game arányának köszönhetően a főtáblára is bejutott. A következő csoportban öten lettek, miután Csizy Dezső is bejelentkezett.. és ha már jött, akkor meg is nyerte mind a 4 meccsét 6/0-ra, így ő lett a csoportelső. A második Bodó Péter lett, 3 győzelem 1 vereséggel, ő is továbbjutott a főtáblára. Az utolsó csoport győztese a fiatal Borkovits Benó lett, aki mindhárom meccsét megnyerte, még a rutinos Gönczi Sanyi ellen is tudott nyerni egy szoros meccsen 7/5-re. Szép teljesítmény! :)

Az első negyeddöntőben Faragó Attila 6/0-ra nyert Borkovits Bodza ellen. A második meccs talán meglepetésre elég simára sikeredett, Dévai Péter 6/1-re tudta legyőzni Bodó Pétert. A harmadik meccsen pedig Csizy Dezső nyert a csoportmeccsek után újra 6/0-ra, ezúttal Borkovits Benó ellen. Az utolsó negyeddöntő szoros küzdelmet hozott, melyen Pap Sanyi 3/0-ra, majd 5/3-ra is vezetett már, de végül 7/5-re mégis Szőke István tudott nyerni.

Az egyik elődöntőben Csizy Dezső nyert 6/3-ra Szőke István ellen és így már a döntőbe jutott. Viszont Dezső úgy döntött, hogy nem várja meg a másik elődöntő győztesét, feladja a meccset és elmegy. Pedig a mai teljesítményével simán lehetett volna első is…, de nem így lett, gratulálunk a második helyhez így is. Nézzük a másik elődöntőt.. Itt Faragó Attila vezetett már 3/1-re Dévai Péter ellen, majd Péter feljött 3/3-ra.. Aztán sajnos, úgy döntöttek a fiúk, hogy a késői időpontra (lassan 22 felé jártunk már) kiegyeznek egy döntetlenben, így 2 első helyezett lett kihírdetve ezúttal, természetesen a ranglistapontok megosztottak lettek! Gratulálunk minden dobogósnak!!! :)

Szombaton várunk mindenkit újra!

96735667_1099401647101500_8608533681587355648_n

 

 

 

 

 

 

 

 

 

97194826_560954014558128_7353352067974430720_n97135882_238577030732336_3032584366556446720_n96286222_577065092903792_7018741254821249024_n