Farkas Balázs a legújabb kupa tulajdonosa :)

2019.04.03
By

Kevés jelentkezővel állt a nevezés a hét közepén.. aztán Roland kitalált egy új kupát (mell kupa), ami úgy nézett ki felkeltette sokak érdeklődését.. sőt többen szeretnének még nyerni ilyet, szóval még lesz pár alkalom rá! :D Szóval végül 7 csoportnyi játékos gyűlt össze, jó kis erős mezőny, de mégis csak 3 szoros ranglista pontokat lehetett nyerni, mert a ranglista elejéről nem igazán jöttek most. Nézzük a részleteket! Az első csoportot Cserneczky Zsolt nyerte 2 sima és egy nagyon szoros győzelemmel, miután Tárai Györgyöt csak tie-breakben tudta legyőzni. Ebben a csoportban megemlítendő, hogy Tóth János Tárai György elleni mérkőzése 6/0-al lett beírva, miután sajnos 1 órás késése miatt nem sikerült időben lejátszani a meccset. A második csoportban Titeica Dániel nyert 3 győzelemmel, veretlenül. A következő csoport Kiss Zsolt nyerte szintén veretlenül. A negyedik csoportban Szántó D. András győzedelmeskedett mindössze 1 game-t veszítve. A következő csoport győztese Huszák János lett három 6/1-es győzelemmel. Az itteni csoport második lett a legjobb Molnár Kristóf személyében, így ő jutott még az elsők mellett a 8-as főtáblára. A hatodik csoport 3 fős volt, itt Konorót Péter lett a nyertes, aki viszont nem játszott tovább, átadta  a lehetőséget a második Fehér Csabának a játékra. Az utolsó csoport is 3 fős volt, itt Farkas Balázs lett az első mindössze 1 game-t veszítve.

A főtábla első mérkőzését Kiss Zsolt és Cserneczky Zsolt játszotta, és Zsolt nyert 6/0-ra. A következő meccs Fehér Csaba 6/2-es győzelmével végződött Molnár Kristóf ellen. A harmadik meccsen pedig Farkas Balázs 6/1-re nyert Titeica Dániel ellen. Az utolsó negyeddöntő hallatlan izgalmakat hozott… :) Szántó D. András már 5/1-re vezetett Huszák János ellen és 15/40 volt az állás, mikor Jani szervált.. és valami történt… János nagyon összekapta magát, küzdött és jól játszott, feljött 4/5-re, majd fordított 6/5-re és végül meg tudta nyerni a meccset 7/5-re. Szép teljesítmény volt, gratula! :)

Az első elődöntőben Kiss Zsolt nyert 6/3-ra Fehér Csaba ellen, majd a második elődöntőben, miután Huszák János a szép győzelme után nem maradt tovább a versenyen, hogy Farkas Balázs mégse játék nélkül jusson a döntőbe Szabó D. András játszott helyette. Itt Balázs nyert 6/2-re.

A döntő jó kis meccset hozott, mint ahogy az a Facebookon az élő közvetítésben is látható volt, viszont az eredmény simára sikeredett.. Farkas Balázs 6/1-re tudott nyerni Kiss Zsolt ellen. Gratulálunk a győzelemhez és a kupához is! :D ;)

56262493_316230732373165_4391865623668326400_n