Thurzó Pál a szombati győztes

2018.02.21
By

Szerencsére egyre több új ember jelenik meg a versenyünkön, ami színesíti kicsit a megszokott mezőnyünket! :) Az elmúlt hetek óta egy 3 fős kecskeméti társaság látogat el hozzánk és igen eredményesen is szerepelnek.. Egyikük most a versenyt is megnyerte, de mindhárman jó kis játékosok… A héten közepes létszámmal, viszont erős összetétellel zajlott le a verseny, így 4-szeres pontszámokért folyt a küzdelem ezúttal is! Az első csoportban Pap Sanyi veretlenül jutott tovább és mellette Lanstiák Attila is továbbjutott, mint az egyik legjobb csoport második. A második csoportban Dévai Péter lett a győztes veretlenül, a második helyen végzett Filip Krisztián viszont ezúttal 1 hiányzó game miatt lemaradt a továbbjutásról. A következő csoportban Osváth Péter lett az első, szintén veretlenül, miután újra egy nagyon szoros meccsen tudott nyerni Varga Boldizsár ellen 7/5 arányban. Viszont Boldizsár a másik két meccsén meggyőzően behúzta, így a másik legjobb csoport másodikként továbbjutott ő is. A negyedik csoportban Thurzó Pál lett az első és továbbjutott a főtáblára. A következő csoportban Király Zsolt sajnos sérülés miatt feladta a versenyt 1,5 lejátszott meccs után… Ötvös Zoltán és Najdeh Miro is 2-2 győzelemmel állt a meccsek végén, és mivel kettejük meccsét Zoli nyerte meg 6/1-re, így ő lett a csoport első és a továbbjutó a legjobb 8 közé. Az utolsó csoportban Molnár Kristóf szép győzelmeket aratva, veretlenül lett az első. Nem volt gyenge csoport Joel Nino-t, Friedman Pétert és Katona Károlyt is legyőzte…

Az első negyeddöntőben Molnár Kristóf továbbra is jól játszva legyőzte 6/3-ra Pap Sanyit, míg a második meccsen Thurzó Pál is nyerni tudott 6/2-re Lanstiák Attila ellen. A következő negyeddöntőben Osváth Péter nyert 6/2-re a kecskeméti különítmény egyik tagja, Ötvös Zoltán ellen. Így ő most már csak szurkolóként várakozott a továbbiakban barátjára (illetve egy jó kis edzőmeccset játszott közben.. ;) ). Az utolsó meccsen Dévai Péter nyert 6/4-re Varga Boldizsár ellen.

Az első elődöntőben Thurzó Pál izgalmas, szoros meccsen nyert 6/4-re Molnár Kristóf ellen és jutott a döntőbe. A másik meccsen Dévai Péter 6/3-ra nyert Osváth Péter ellen, így ő is a döntőbe jutott.

A döntő a vártnál sokkal simábbra sikerült, miután Thurzó Pál 6/0-ra legyőzte Dévai Pétert. Apró megjegyzés, hogy gondolom legközelebb Péter nem fog bevacsorázni a döntő előtt… :D Persze ez a tény, mit sem von le Thurzó Pál egész napos jó teljesítményéből, gratulálunk a megérdemelt győzelméhez!! :)

28171446_10210924841028949_1015458276_o