A hétvége győztese a felnőtteknél Kápolnási Norbert és a gyerekeknél Borkovits Benedek

2017.10.18
By

Az elmúlt hétvége is a vegyesség jegyében telt.. kint is bent is folytak a mérkőzések, mivel nagyon szép idő volt még. A felnőttek 5 csoportban küzdöttek, míg a 10 év alatti gyerekek is 2 csoportban versenyeztek. Lássuk a felnőtteket először. Az első csoportban Hesz Rudolf 3 győzelemmel veretlenül lett az első, míg a szintén nagyon jól  és eredményesen játszó Dorozsmai Gábor is továbbjutott, mivel csak Ruditól kapott ki, a másik két meccsén viszont csak 1 game-t veszített. A második csoportban Cserneczky Zsolt lett az első szintén jó teljesítménnyel, veretlenül. Zombori György is jól játszott, 2 meccsen csak 2 game-t veszített, viszont a harmadikon Zsolt nullára győzött ellene. A harmadik csoportban csoportban körbeverés volt, itt Király Zsolt lett az első, ő viszont elment így Katona Károly és Herbst Kornél jutott tovább. A következő csoportban Nicolas game-t sem veszítve nyert, aki ezután csak az elődöntőben játszott újra.. :) (Roli specialitás.. :D) Túl jónak találtatott…  Helyette Osváth Péter jutott a 8-as főtáblára a csoportból. Az utolsó csoportban Kápolnási Norbi veretlenül jutott tovább és mellette Pap Sanyi is főtáblára került.

A negyeddöntők első meccsén Hesz Rudolf 6/0-ra győzött Cserneczky Zsolt ellen, a második meccsen Dorozsmai Gábor nyert 6/4-re Katona Károly ellen. A következő meccsen Kápolnási Norbi játszott Herbst Kornél ellen és győzött is 6/2-re, míg az utolsó meccsen Osváth Péter meggyőzően nyert Pap Sanyi ellen 6/1-re.

Az első elődöntőben a továbbjutott Rudi helyett újra visszatért az csoportmeccsek után eltanácsolt Nicolas és egy nagyon jó meccsen 6/4-re nyert Dorozsmai Gábor ellen. A másik meccsen pedig Kápolnási Norbi játszott Osváth Péterrel. Peti nagyon küzdött és jól is játszott, rengeteg visszaadhatatlan labdát is visszaadott, de a végén azért Norbi mindig megütötte a nagy ütését, ami már tényleg nem jöhetett vissza… így 6/1 lett a vége Norbi javára. De mindenképpen dicséret érdemli Pétert is, hogy nem könnyen adta meg magát.. :)

A döntő végül nem került lejátszásra, Kápolnási Norbert lett a verseny győztese! Gratulálunk!! :)

És volt egy 6 fős 10 év alatti gyerekversenyünk is! 2 csoportban játszottak a kis srácok… Az első csoportot Varga Oszkár nyerte ( nem véletlen a névazonosság!! A szervező apuka nyomdokain lépked a gyerek! :) ), míg a másodikat Borkovits Benedek. Így a döntőt ők ketten játszották, melyet Benedek nyert meg végül, így ő lett a kategória győztese! A második Varga Oszi lett és a harmadik pedig, miután minden helyezés ki lett játszva, a múlt heti győztes Bakonyi Dániel lett. Gratulálunk minden helyezettnek és minden résztvevőnek! :) Részletes eredményeket lásd a cikk alján… :)

Ezen a hétvégén már csak fedett pályán zajlik majd a verseny, 4 pálya van a Bikáson és 2 pálya a Hauszmannon. Várunk mindenkit! :) A következő gyerekverseny pedig október 28-án lesz.

0-02-04-6fe5a6697b64205cfdb07c74bcb538de233dd37ba587f3a03eccb2873e669768_full

 

 

 

 

 

 

Gyerekverseny:

Varga Oszkár Bárczy Huba Torják Barnabás
Varga Oszkár

x

10:1   10:3

10:3  10:6

Bárczy Huba

1:10  3:10

x

4:10  6:10

Torják Bence

3:10  6:10

10:4  10:6

x

Borkovits Benedek Pagonyi Ábel Bakonyi Dániel
Borkovits Benedek

x

13:11  10:8

10:8  11:9

Pagonyi Ábel

11:13  8:10

x

4:10  5:10

Bakonyi Dániel

8:10    9:11

10:4  10:5

x

5. helyért Pagonyi – Bárczy      12:10
3. helyért Bakonyi – Torják      10:2  10:3
1. helyért Varga – Borkovits    10:6  6:10  8:10

 

 

Írj megjegyzést facebook profiloddal:

megjegyzések