A tenisztanulás könnyű és szórakoztató!

2011.08.16
By

A tenisztanulás könnyű és szórakoztató?

Van jó és rossz módszer!

Emlékszem, Görögországban 3 éves koromban ismerkedtem meg a tenisszel. Megláttam, ahogy a helyiek két faütővel egy teniszlabdát püfölnek a tengerparton, mintha tollas lenne. Voltak, akik a homokban, mások bokáig a vízben művelték ezt. Én odamentem az egyikhez, és addig nyújtózkodtam, amíg végül az egyikük odaadta az ütőt és kipróbálhattam. Persze olyan nehéz volt, hogy csak fogni tudtam és nagyon ügyesen próbáltam eltalálni a labdát, amit felém dobtak –  de persze nem sikerült.

A következő állomás az volt, amikor szereztem egy teniszlabdát, majd fogtam egy fél pár papucsot és a falhoz ütöttem a labdát vele. Ekkor szüleim mondták, hogy ezt a zaj és a szomszédok miatt nem szabad csinálni, menjek le inkább a játszótérre focizni. Le is mentem, de pont nem volt senki,  úgyhogy feljöttem, és a másik papucsot a nagyapám kezébe nyomtam. Így játszottam le az első teniszmeccsem. Nagyon boldog voltam.

ÉS AKKOR JÖTT A ROSSZ MÓDSZER:

Újdonsült tehetségem felfedezése után szüleim beirattak egy jó hírnevű sportegyesületbe, ahol szó szerint megutáltam a teniszezést majdnem egy életre.

Az edzés ugyanis abból állt, hogy miután megmutatták, hogyan is kell tenyerest és fonákot ütni, sorba állítottak minket hol az edzővel, hol az adógatógéppel szemben, és sok várakozás és egy-két ütés után (ami vagy sikerült, vagy nem) mehettünk rögtön labdát szedni. Utáltam. Mindezt természetesen hat-hét évesen, felnőtt ütővel és nehéz teniszlabdával. Hamarosan abba is hagytam, és más szórakozást találtam.

ÉS ITT A JÓ MÓDSZER….

A teniszezés elég természetellenes mozgást igényel ahhoz, hogy tanulni kelljen, de képzeljük csak el, hogy mennyire élvezne egy lelkes gyerek egy olyan fociedzést ahol addig nem érhetne labdába, ameddig meg nem tanul meg mondjuk … gyorsan futni. És egész nap csak futkorásznia kéne a pályán, de nem rughatna bele a labdába. Hát, nem élvezné.

A Play And Stay program egy olyan lehetőséget biztosít a gyerekeknek, ahol szinte azonnal tudnak játszani. Az edzésprogram nem arra összpontosít, hogy elsőre a gyermek olyan szépen tudjon ütni, mint Roger Federer, hanem arra, hogy a tenisz egy játszható játék legyen, amit a fiatal teniszezők élveznek, és technikájuk szinte észrevétlenül a legmagasabb szintekig fejlődjön.

Ehhez megfelelő eszközök kellenek, puhább és lassabb labdák, kisebb teniszpályák, könnyebb ütők,  hogy a gyerekekben tényleg megmaradjon a játék élménye, amikor az edzésről hazamennek. A dicséret pedig nem minden esetben annak vagy csak annak jár aki a csoportban a legjobb volt, hanem minden olyan gyereknek, aki egy kicsit igyekezett, és saját magához képest jól teljesített.

A Play and Stay program ezekre az elvekre lett felépítve és a tapasztalatok szerint a gyerkőcök imádják!

VIDEO: Gyermektenisz

 

 

 

 

Tags: ,

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *