A tenisz divat története

2011.07.29
By

Az első 50 év…

A Lawn Tennis történetének minden szempontjából jelentős tényező, hogy a kezdetektől (1860-1870) az I. Világháborúig, a játék az előkelő osztályok, az arisztokraták és a királyi család tagjainak a kiváltsága volt. Ezért ebben az első 50 évben a ruházat és viselkedés lényegében a birtokok és a paloták merev protokolljából származott.

A jó modorú hölgyek időtöltésébe akkor még nem tartoztak bele olyan tevékenységek, amelyek során a nyári melegben megpróbálnak futni, ami izzadással járhat, vagy a ruházatuk és cipőjük esetleg piszkos lehet. Az első női játékosok, akik megpróbáltak részt venni ebben a játékban, olyan ruhát viseltek, mintha kerti partin vettek volna részt.

 

1870-1880 között, míg a férfiak kényelmesen öltöztek a kriketthez, addig a hölgyek teniszruházatában nem volt szempont a kényelem, nagyobb hangsúly volt azon, hogy csínosak legyenek és kövessék a divatot, azonban ez nem volt praktikus, a mozgás és a légzés sem volt könnyű. Elvárás volt a fodrozott, földig érő ruha díszített újakkal, magas nyakkal, derékban szűkítve, gyapjúból vagy selyemből. A ruha alatt acél-fűzőket, több alsószoknyát és abroncsot viseltek. Eredetileg a női lawn tenisz cipőknek még sarka volt, de az első engedmények egyike volt, hogy elfogadták a lapos, indiai gumitalpú cipőket, általában fekete színben, hogy ne látszódjon a kopás vagy a fű okozta folt.

A legtöbb viktoriánus hölgy helyi varrónővel készítette a ruháját, aki a divat magazinok utalásaira és mintáira támaszkodott. Színes selyemszövet, flanel vagy pamut voltak a legnépszerűbbek ebben az időben. Szintén kedveltek voltak a csíkok, a dekoratív vágások és a hímzett betétek is.

1877-ben az első Wimbledoni verseny idején jelent meg a „The Queen” magazin, amelyben elkezdtek rendszeres tanácsokat adni a teniszviselettel kapcsolatban.

A tenisz fehér divatjának elindítója Miss Maud Watson volt, aki az első Wimbledoni női bajnokságot 1884-ben megnyerte. Tiszta fehér, 2 részes kosztümöt viselt, mely a csípője körül redőzött volt. A szoknyája bokáig ért, fekete cipőt és harisnyát viselt. Jobban preferálta a sportos kinézetű férfi szalmakalapokat, mint a bonyolult női fejfedőket.

Az egész 1890-es években a teniszruházat megmaradt a mindennapos nyári viselet tiszta fehér verziójánál. A század végére a redőzés teljesen eltűnt és hasonlóképpen a kalap is követte rövidesen. Divat volt a földtől 2-3 hüvelyknyi hosszúságú fehér szoknya, olyan alsószoknyákkal, amelyeken a bokánál fodrok voltak, amit pamut vagy muszlin blúzzal hordtak.

A szoknyák népszerű anyaga volt a pamut, mivel jól mosható volt és szépen lógott. A blúzok magasan záródtak, merev keményített gallérokkal, amiket nyakkendőkkel viseltek. Színes öveket vettek fel, melyek dekoratív csattokkal záródtak. A korszak végén ez a nézet lágyult, megjelent a fodrozott zsabó és a szerény „V” kivágás.

Voltak, akik kockáztatták a rosszallást. Charlotte Sterry 1904-ben megemelte a szoknya felhajtását 2 hüvelykkel, és May Sutton az USA-ból, aki 1905-ben felgyűrte a felsője ujját, mert melege volt. Azt mondták, hogy a mozgás könnyedsége miatt az apja ingében játszik blúz helyett. Ehhez a ruházathoz csomózott fejpántot viselt, fehér harisnyát és fehér cipőt.

A férfi tenisz viselet a kezdetektől alkalmi, egyesítette a kényelmet és a könnyedséget. Az 1880 és 1890-es években a krémszínű vagy fehér flanel nadrágok és a hosszú ujjú flaneling volt a norma. Az ingeket nyakig gombolták és rövid selyem nyakkendővel viselték, ami mintás vagy csíkos lehetett. A nadrágok a cipők fölé értek. A felhajtások divatossá váltak, ezért a hosszú ujjú ingeket könyékig felcsavarták. Csíkos vagy színes öveket használtak, elég gyakran sapkát viseltek. A blézerek egyre inkább népszerűvé váltak, melyek általában egysoros gombolásúak voltak, 3-4 gombbal. A cipők bőrből készültek, lehetőleg 2 színűből, vagy vászonból és gumitalpuk volt.

 

1919-1926.

Az I. Világháború után a tenisz rögtön visszatért a divathoz. 1919-ben Wimbledonban egy merész és ragyogó fiatal francia hölgy, Suzanne Lenglen drámai megjelenése támadás volt az eddigi tradíciók ellen. Az ő megjelenése minden jövőbeli divat szempontjából forradalom volt. Ő teremtette meg a női sportoló imázsát: ő lett a divatikon a tenisz világában.

Suzanne egy vékony, egyrészes, térdig érő pamut ruhában jelent meg, nem viselt alatta alsószoknyát és fűzőt. Ez azért is okozott megdöbbenést, mert úgy ugrált a pályán, mint egy balerina és így közben nagy területen felfedte nem csak a harisnyáját, hanem a combját is. Bár voltak, akik úgy gondolták, hogy túl merész, sőt illetlen.

1920-ra tökéletesítette az új megjelenését. Egy párizsi divattervező forradalmi teniszfelszerelést tervezett a számára, egy térdig érő rakott szoknyát és hozzá egy ujjatlan kardigánt. Visszatért Wimbledonba divatosan rövidre vágott hajjal és sportos hajpánttal, amit több méter élénk színű selyemből tekert a feje köré és tűvel rögzített. A „Lenglen hajpánt” nagyon hamar az öntudatos hölgyek divatjává vált a pályán belül és kívül is, ugyanúgy ahogy az egyrészes Lenglen ruha is elfogadott lett mindennapos viseletre.

1926-1939.

Miután 1926-ban Suzanne Lenglen eltűnt Wimbledonból Helen Wills az USA-ból volt az, aki dominált a női teniszben 1938-ig. Amikor először elkezdett játszani az iskolai uniformisát viselte. Az ő 14 éve alatt, amit eltöltött Wimbledonban, a ruházata csak némileg variálódott. Eldobta a nyakkendőt, megváltoztatta a blúz gallérjának a fazonját, és módosította a szoknyája hosszát. Favorizálta a cseresznye színű báránygyapjú kardigánt. Hamarosan a „Lenglen hajpánt” helyett a „Wills napellenzőt” viselte minden női játékos az 1930-as években. Mint a hajpánt, úgy a napellenző is divatba jött a pályán belül és kívül is.

1929-ben Billi Tapscott Dél-Afrikából volt az első hölgy, akinek volt bátorsága és harisnya nélkül játszott Wimbledonban. Miután a harisnya már elutasításra került, ez oda vezetett, hogy a felhajtások tovább rövidültek, és megjelentek a nadrágszoknyák és a rövidnadrágok is.

1933-ban Helen Jacobs Kaliforniából volt az első, aki rövidnadrágokat viselt Wimbledonban. Ezek bermuda hosszúságúak voltak, vastag sötétkék csíkkal mindkét oldalon, és hozzá rövid ujjú, nyitott nyakú pólókat viselt finom kötött gyapjúból.

Nagyon népszerűek voltak ezek a 2-3 cm-el a térd felett érő szoknyák és nadrágszoknyák, a rövid ujjú és nyitott nyakú pólók, amit néha rövid ujjú kardigán egészített ki.

Az 1930-as években a krémszínű gyapjú vagy flanel nadrág volt nagyon népszerű a férfiak körében. Sokáig ezeket a felhajtott bő nadrágokat viselték, rövid ujjú, kigombolt nyakú ingekkel. 1933-ban Bunny Austin volt az első férfi, aki rövidnadrágot viselt Wimbledonban. 1939-re nagyon sok férfi játékos felhagyott a hosszú nadrággal a rövidnadrág kedvéért.

1940-1970.

Amikor 1946-ban újranyitott Wimbledon, a női bajnokság volt domináns egészen az 50-es évekig, a félelmetes amerikai hölgy játékosokkal.

Közvetlenül a háború után éppen az USA-ban volt nehéz teniszruhát beszerezni és ezért a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején az uralkodó stílus kissé funkcionális és egyszerű volt. Meglehetősen gyakran a ruhák otthon készültek. Rövidített, berakott fehér nadrágszoknya volt a norma, párosítva bő blúz-toppokkal, amely kiemelte a vállakat. Néha színes öveket viseltek ehhez az inkább praktikus öltözékhez.

A hölgyek elhatározták, hogy nőiesebb és dekoratívabb teniszruhákat szeretnének, ez okból aztán Tinling pasztel színű ruhát tervezett Joy Gannon számára 1947-ben, Betty Hilton pedig hasonló színekkel díszített ruhában játszott a Wightman kupa meccsén 1948-ban. Az 50-es, 60-as évek az olyan mesterséges szövetek és szintetikus anyagok eljövetelét hozta, mint a nejlon, orlon és poliészter. Az egész 60-as években a Fred-Perry szponzorált külső volt népszerű, olyanok favorizálták, mint pl. Billie Jean King. Ez egy rövid ujjú, fehér kötött ingből, rakott szoknyából vagy szabott rövidnadrágból állt. Más játékosok viszont igényelték a nőiesebb teniszöltözéket. Tinling ezeknek a játékosoknak gyártott kompromitáló csinos ruhákat. Nagyon népszerűek voltak pl. a bő szoknyák, amelyek alul pasztell béléssel vagy csipkés alsószoknyával, vagy kontrasztos színű térdnadrággal voltak kiegészítve.

1962-ben pl. Maria Bueno számára készített UV-rózsaszín bélésű, tiszta fehér ruhával keltett feltűnést.

Ugyanebben az évben egy wimbledoni döntés után kijelentették, hogy a teniszruházatnak túlnyomórészt fehérnek kell lennie, a kardigán, pulóver vagy fejfedő kivételével. És ez a szabály ma is érvényben van.

1970-2000.

1971-ben a Virginia Slims Women’ Pro’ kör és a színes televízió néhány megdöbbentő teniszruha megjelenését eredményezte, melyeknél olyan anyagokat is használtak, mint pl. a flitter és a bársony. Sok meccs éjszaka, fényszórók alatt és hatalmas tömeg előtt zajlott így a szín és a csillogás hamar a show része lett, mely lehetővé tette a játékosok beazonosítását bizonyos távolságból.

1972-ben az amerikai bajnokság volt az első, ahol engedélyezték a színes ruházatot.

Ezzel új korszak kezdődött a divatban.

Ugyanebben az évben Chris Evert, Mondessa által tervezett ruhát viselt, melyet a színes geometriai és virágos motívumok és jobban lengő szoknya jellemzett.

Billie Jean King 1973-ban, 30 ezer néző előtt, menta zöld ruhát viselt, királykék betéttel és hozzá passzoló királykék teniszcipővel. Az ő ruhája is strasszokkal és flitterekkel volt díszítve.

Wimbledonban a „túlnyomórészt fehér” szabály ma is érvényben van, és a legtöbb játékos eleget tesz annak, és betartsa azt, mivel felismerte, hogy számár Angliában ez a legmegfelelőbb bajnokság a nyári időszak folyamán.

1991-ben Wimbledonban a center pálya nézői lélegzet visszafojtva várták amint Andre Agassi, aki rikítóan színes ruházatáról volt ismert, első alkalommal leveszi a melegítőjét, hogy felfedje teljesen fehér ruházatát. A sortja alatt kerékpáros nadrágot viselt, hozzá inget és baseball sapkát.

Az 1990-es évek körül a teniszruhákat a férfiaknál és a nőknél is a kényelem és a praktikusság jellemezte elsősorban. Tinling nőies ruhái eltűntek, a női játékosok az összehangolt kinézetet támogatták, megfelelő anyagokból készült összeillő szoknyákkal és ingekkel.

Napjaink

Napjainkban egyre nagyobb hangsúlyt kap a divat a teniszpályákon is. Az sem ritkaság, hogy az Australian Openen koktélruhában és kisestélyiben szálljon versenybe néhány divatőrült játékos. A tenisz divatja a világ leghíresebb tervezőit is megihlette. Egymást múlják felül ötletekben, igaz az elmúlt évek során sokszor az volt az érzése az embernek, hogy egyesek összetévesztik a rock koncertet és a színpadot a pályával.

Például Serena Williams húzott már magára neoprénes kacabajkát, aztán farmeres cowboynak öltözött, még csizmát is vett, teleaggatta magát fülönfüggőkkel és láncokkal. Serena egy icipicit visszafogottabb nővérével, Venussal egyetemben állítja, ők vittek eredetiséget a tenisz világába, nekik köszönhető, hogy tarkább a kép, mert „ők szeretik a szépet.” Ez utóbbi vitathatatlan, csak épp az a bizonyos ízlés különböző.

A két csokihölgy viszont önbizalomnak nincs híján, Serena például azt nyilatkozta egyszer, hogy a cége, az Aneres (nevének fordítottja) már ott van a legjobbak között. „Ott van a színen Armani és Versace, s rögtön utánuk jövök én” – mosolyogtatta meg a jelenlévőket.

A nosztalgiázás a teniszben is jellemző. Például a tervezők 2007-ben a húszas évek divatját idézték vissza. Akkortájt dandy stílusú elegáns fehér zakót viseltek az urak, és hozzá vasalós fehér pantallót. Ilyenben jelent meg a sport jelenleg egyik legnagyobb egyénisége, a svájci Roger Federer, aki még ebben is kitűnt a többiek közül.

A nőknél viszont visszatért a romantika, a rakott és a loknis szoknya.

A sportruházati cégek is felfedezték a teniszcsillagokban rejlő lehetőségeket: a Nike például az egyik legkreatívabb márka a divatos teniszcuccok előállításában.

A Grand Slam első rendezvényén, Melbourne-ben kezdődik a bemutató. Bár nem szentírás, de úgy tartják, a nagy négyek szabják meg, mi lesz abban az évben a trendi. Az ottan i21 pálya amolyan kifutóvá válik, itt mutatják be a cégek, milyen lesz a kínálat. Azelőtt minden gyártó egy-két kollekciót dobott a piacra, manapság általában négyet, hogy aztán Párizsra, Wimbledonra, majd az utolsóra, New Yorkra is jusson.

A játékosok pedig, aszerint, hogy kinek kivel van szerződése, kötelezően ezt öltik magukra – jó pénzért. A legjobbak több millióért, ami persze, busásan megtérül a cégnek, ha azt vesszük, mennyit szerepelnek a legügyesebbek a képernyőn. A meccsek, amelyeket milliók néznek szerte a világon, a legnagyobb divatbemutatóvá váltak. Ma már minden játékos kifejezheti egyéni stílusát a divaton keresztül.

Írj megjegyzést facebook profiloddal:

megjegyzések

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *