Blog Archives

Grand Slam verseny győztese a jobbaknál Tóth Tamás és Ilyés Rita a lányoknál

By
Grand Slam verseny győztese a jobbaknál Tóth Tamás és Ilyés Rita a lányoknál

Kánikulai melegben és jó hangulatban zajott, és a végén szuper lecsópartyval zárult a szombati Grand Slam versenyünk. A jobbaknál 4 csoportban versenyzett 16 fő, míg a szebbek, most lányok kategóriában pedig 2 csoportban 6-an. Nézzük először a jobbakat.. Az első csoport győztese Katona Károly lett veretlenül, mindössze 1 game-t veszítve és másodikként Járó Sándor jutott tovább. A következő csoportból Pap Sanyi és Joel Nino jutott tovább 2-2 győzelemmel, az egymás elleni meccs a csoportban nem került lejátszásra.. de majd később ez is megtörtént.. A harmadik csopoortot Tóth Tamás nyerte három 6/0-ás meccsel, másodikként Farkas Ádám jutott volna tovább, de sajnos idő előtt elsietett.. Az utolsó…

Bővebben »

Pap Sanyi a szombati győztes

By

Szombaton igazi kánikulában játszottak a versenyzők, akik ezúttal összesen 4 csoportban kezdték meg játékot. Az első csoport győztese Melis György lett 3 győzelemmel, veretlenül, második pedig Soták Tamás lett. Gyuri ezúttal nem tudott továbbmaradni, így Tamás jutott be a főtáblára helyette. A második csoportot Morhardt Veronika nyerte meg, miután a csoportdöntőt 6/0-ra nyerte meg Borkovits Benedek előtt, aki szintén továbbjutott másodikként a csoportból. A következő csoport győztese Pap Sanyi lett szintén veretlenül, 3 győzelemmel. Az utolsó csoport 5 fős lett, innen végül 3-an is továbbjutottak ezúttal, Ötvös Zoli, Csizy Dezső és Tárai György is. Az első negyeddöntőt Pap Sanyi nyerte 6/3-ra Tárai György ellen, míg…

Bővebben »

Dicső-Erdődi Balázs a hétvége győztese

By
Dicső-Erdődi Balázs a hétvége győztese

Az elmúlt hétvégén is jó kis mezőny gyűlt össze a szokásos heti versenyünkön, ennek köszönhetően 3-szoros ranglista pontokat lehetett szerezni. Ezúttal 2 csoport a Bikáson és 4 csoport a Poén Teniszklubban játszott. Az első csoportot Dicső-Erdődi Balázs nyerte meg két győzelemmel, a második Oberding Vilmos lett. A következő csoport győztese Pap Sanyi veretlenül, Cor Schlossert előzte meg. A harmadik csoportot Dévai Péter nyerte szintén veretlenül, 3 győzelemmel, második Bódog Zoltán lett. A következő csoportot Csizy Dezső nyerte, végül 3 győzelemmel, de a Keller Gábor elleni meccs nagyon nem volt egyszerű! Nagyon színvonalas, szoros meccsen csak tie-breakben tudta legyőzni a szintén nagyon jól játszó Gábort, aki…

Bővebben »

Dévai Péter a szombati győztes

By
Dévai Péter a szombati győztes

Az elmúlt hétvégén is az összes pálya foglalkoztatva volt.. 8 csoportban folyt a küzdelem 31 nevezővel. Az időjárás is kegyes volt hozzánk, szép időben lehetett játszani. Lássuk mi történt..  Az első csoportban Pap Sanyi lett a továbbjutó végül, de nagy csatában, szoros játékban ezúttal kikapott Varga Oszkártól 7/6-ra. A második csoport győztese Csizy Dezső volt 3 nyert meccsel, veretlenül Vajner Gergő előtt. A következő csoport továbbjutója Katona Károly lett. Negyedik csoport 3 fős lett csak, itt Dévai Péter nyerte mindkét meccsét és továbbjutott a főtáblára, második Berényi Sándor lett. A következő csoport élén Szőke István végzett. A hatodik csoportot Faragó Attila game veszteség nélkül nyerte,…

Bővebben »

Jávor Márk a hétvége győztese

By
Jávor Márk a hétvége győztese

Az idei szabadtéri szezon legnagyobb létszámú versenye volt a szombati, 31 fő nevezett és 8 csoportban folyt a játék a két helyszínen a Poén és a Bikás Teniszklubban. Nézzük mi történt.. Az első csoportot hosszabb kihagyás után visszatérő Katona Károly 3 győzelemmel, veretlenül nyerte. Második Varga Oszkár lett két szép győzelemmel. A következő csoport élén Pap Sanyi végzett szintén veretlenül, második Sálek Patrik lett. A harmadik csoportot Benedek Viktor nyerte veretlenül, második helyen Mező Marcell végzett. A következő csoport győztese game veszteség nélkül Faragó Attila lett, Klemm Józsefet megelőzve. Az ötödik csoportot Oberding Vilmos nyerte három győzelemmel, Fejes Zsuzsanna előtt. A hatodik csoport győztese, Dobozy…

Bővebben »

Nédár György a jobbak, Pirityi András a szebbek kategória győztese

By
Nédár György a jobbak, Pirityi András a szebbek kategória győztese

Az elmúlt hétvégén 2 kategóriában is versenyeztek a játékosok. A jobbakban 5 csoportban 21-en, míg a szebbekben is 6 fő játszott. Szerencsére több új nevező és résztvett versenyünkön, szeretettel várjuk őket a későbbiekben is.. Nézzük a részleteket! A jobbaknál az első csoportban egy új játékos, Dicső-Erdődi Balázs azzal kezdett, hogy egyből megverte a ranglistavezetőnket Faragó Attilát 6/4-re.. Később Hajós Attilát is le tudta győzni 7/6-ra, veretlenül 3 győzelemmel jutott a főtáblára. Faragó Attila is nyert Hajós Attila ellen, így ő is továbbjutott másodikként. A következő csoportban is egy új játékos, Nédár György lett az első, ráadásul ő még game-t sem veszített. A második helyen pedig…

Bővebben »

Ötvös Zoltán a hétvége győztese

By
Ötvös Zoltán a hétvége győztese

Utoljára 2018 végén járt nálunk versenyen.. most visszatért! És rögtön tornagyőzelemmel kezdett Ötvös Zoltán!! Ezúttal 2 helyszínen 6 csoportban versenyeztek a nevezők.. Nézzük a részleteket! Az első csoportban a ranglistavezető Faragó Attilnak nem volt könnyű dolga, hiszen első meccsén rögtön a korosztályos Mező Marcell-el játszott, akit csak nagy nehezen a rutinjával tudott legyőzni 7/6-ra. Másik meccsén pedig a múltkori döntőbeli ellenfelével csapott össze újra, azonban most ez se volt olyan könnyű, mint a döntő. Őt is csak 7/6-ra tudta legyőzni. Attila harmadik meccsét is megnyerte, így ő lett a csoportelső és Marcell pedig a második, aki a legjobb game-arányának köszönhetően simán bejutott a főtáblára. A…

Bővebben »

Faragó Attila a szombati győztes

By
Faragó Attila a szombati győztes

Az elmúlt hétvégén ezúttal a Bikás Teniszklubban zajlott a verseny 4 salak és 1 hard court pályán. A Poénon éppen a pályák felújítása zajlott, de jövő hétvégén már 9 pályán leszünk, szóval bátran jelentkezzetek, gyorsan mennek majd a csoportmeccsek!!! Nézzük mi is történt… Az első csoportot Faragó Attila nyerte veretlenül, Kazimér Krisztián előtt, akivel jó kis szoros meccset játszott, 6/4-re nyert Attila. Krisztián másodikként szintén továbbjutott a főtáblára. A második csoport élén PapSanyi végzett 3 győzelemmel, bár az első meccsét majdnem elbukta.. Bilacsics Ádám nagyszerű játékkal, már 5/3-ra is vezetett, itt viszont Sanyi összekapta magát, és győzött a sokéves rutin, megfordította a meccset és 7/6-ra…

Bővebben »

Faragó Attila és Dévai Péter megosztottan lettek elsők

By
Faragó Attila és Dévai Péter megosztottan lettek elsők

Végre újrakezdtük!!!! Lehetett versenyezni szombaton. És ha már kihagyás volt, akkor egy régi kedvelt, új helyszínen kezdtünk bele újra.. Visszatértünk a Poén Teniszklubba! De jó hír, hogy a versenyre a Bikás pályái is a rendelkezésünkre fognak állni a jövőben így 9 pályán lehet majd játszani hétről hétre!!! Nézzük a mostani verseny részleteit… Ezúttal 5 csoportban játszott a 21 nevezett játékos. Az első csoportban Faragó Attila lett az első, 3 győzelemmel veretlenül, habár az újonc Bódog Zoltán ellen nagyon megszenvedett, csak tie-breakben tudott nyerni végül. A második helyen Morhardt Veronika végzett. A következő csoport élén Pap Sanyi végzett, szintén veretlenül. Itt a második Borkovits Borka lett,…

Bővebben »

Faragó Attila a hétvége győztese

By
Faragó Attila a hétvége győztese

A koronavírus sajnos közbeszólt… Már most is viszonylag kevesen versenyeztünk, de mostantól bizonytalan időre felfüggesztve a versenysorozat!! Lássuk a hétvége részleteit: Mindössze 5 csoportban folytak a meccsek, 18-an voltunk. Az első csoportban Faragó Attila nyert veretlenül, a második pedig Papp Szabolcs.  A második csoport győztese Borsos Péter lett, Soták Tomi előtt. A következő csoportot Joel Nino nyerte 3 győzelemmel, veretlenül, második Varga Oszkár lett. A negyedik csoportot Szőke István nyerte veretlenül, Radó Péter előtt. Az utolsó csoportot Alex nyerte, második Bodó Péter lett. Az első negyeddöntőben szoros meccsen Szőke István nyert Bodó Péter ellen 6/4-re, míg a második meccs is 6/4-re végződött, itt Alex nyert…

Bővebben »