Janzer – Jánosi döntő

Nyolcan gyűltünk össze szombati játékra, én is beálltam hogy meglegyen a két négyes csoport. Alessandro visszalépése miatt Joó Tamás jutott be a legjobb négy közé de Gyuri megállította a menetelésben. Mint ahogy máskor, most is a döntőben Gyurival mindíg jókat…

Hamsik Gábor és Dohányos Zoltán a hétvége bajnokai

Közeledik az év vége, ráadásul még munkanap is volt a mostani szombat. Érthető hát a játékosok számának megfogyatkozása. A Jobbak kategóriában a csoportmérkőzések elég nehézkesen indultak be, sokak nem tudtak időben elszabadulni a munkahelyikről. A csoportkört követően a legjobb négy…

Viva Italia!

Nyolcan gyűltünk össze a nagy hidegben versenyezni. Kettő csoport volt, mindettőben egy-egy kiemelt akik a döntőben végülis ha hiszitek ha nem összekerültek. Alessandro és Máté csatája végül az olasz importjátékosnak hozott győzelmet ezért ő tehette fel a feje tetejére a…

Czuppon Péter valamint Dudás Péter bedarálták a mezönyt stabil játékukkal

Az előzetes várakozásokkal ellentétben szombaton kisebb létszám mellett került megrendezésre a heti Poén Teniszklubban rendezett körverseny állomás. Jobbak versenyszámban négy darab négy fős csoportban küzdöttek a versenyzők. Bravúros győzelemnek tekinthető a csoportküzdelmek során, hogy az éjszakázó Radnóti Gyuri megverte Király…

Három csoportban gyűltek össze a jobbak kategória versenyzői, minden csoportban az elsők és a legjobb második jutott tovább. A legjobb négy közül végülis Jánosi Kristóf és Lengyel Máté jutott el a döntőig, ahol Kristóf győzött. Szebbek kategóriában Frühwirth Edina hozta…

A második Óbudai Mesterversenyen Juhász István került fel az élre.

Hatalmas csaták közepette mérték össze erejüket az “óbudai amatőr liga” legjobbjai ,  a  Tecnifibre 305 TFight teniszütőéert és a HEAD tenisztáskáért – nomeg a versenyen összegyűlt kiemelten jó játékosoból álló erős mezőnyért.  Tizenhárom nevező gyűlt össze, három csoportban a csoportelsők…