Szombaton a Poén Teniszklubban Ilyés Rita fogta össze erre a hétre az amatőr teniszezők népes társaságát. Fáradozását ez úton is nagyon köszönöm! Jobbakat a Tóth Sanyi nyerte a Lovas Endre ellenében, a harmadik helyért nem játszották le a meccset Radnóti…
Almási Zoli végigvert mindenkit
Tizenketten voltunk a teniszversenyen, végülis négy hármas csoportban játszottuk le a helyosztókat ahonnan is az elsők jutottak tovább és így lett meg a négyes végleges tábla. A döntősöket itt láthatjuk már a versenyvégi sörözés és díjkiosztó közben. I. hely Almási…
Jáger Zoltán és Hamar Ádám a hétvége bajnokai
Ezen a szombaton kizárólag a Poén Teniszklubban játszottunk. Négy pályán bonyolítottuk le a mérkőzéseket. A “Jobbak” kategóriában Pap Sanyi, Radnóti György, Jáger Zoltán, Rábai Attila jutottak be a legjobb négy közé. A döntőben pedig Jáger Zoltán 6:1 arányban felülmúlta az…
Szitás Péter a nap bajnoka
Tizenkettő versenyző jelent meg az óbudai teniszversenyen. Három csoportban bonyolítottuk le a versenyt ahol a csoportelsők és a legjobb második jutott tovább. A régi motoros Botos Zoli végülis harmadik helyen végzett. Az első helyért Csekő Ádám és Szitás Péter gyűrte…
Tóth Sándor és Hamar Ádám a hétvége bajnokai
Szombaton ismét két helyszínen a Poén Teniszklubban valamint a Park Teniszkluban folytak a hétvégi körverseny állomás mérkőzései. “Jobbak” kategóriában rendkívül izgalmas mérkőzéseket láttunk a kieséses szakaszban, a döntőben Tóh Sándor 2:5 -ről fordította meg és nyerte meg a mérkőzést Czuppon…
Besser Ferenc és Hamar Ádám a két kategória győztesei
Ezen a szombaton a két kategóriában összesen 34 nevezés érkezett. Két helyszínen 7 teniszpályán játszva azonban könnyen lezongoráztuk a mérkőzéseket. Szerencsére a Park Teniszklub valamint a Poén Teniszklub kellő közelségben található egymáshoz, így a pályák közti átjárás nem okozott különösebb…
Almási Zoltán nyerte meg a HEAD YOUTEK OS teniszütőt
A szokásos játéktrendhez képest a mesterversenen viszonylag nagyértékű nyereményért játszottak a sorozat legjobbjai. A döntőbe végülis Jáger Zoltán került szembe Almási Zoltánnal aki az ütőt megnyerte. Harmadik helyen Schneeberger Csaba végzett.
