Folyondár-Vasas sport és táncközpont: Nyert a dublőr.

Folyondár-Vasas sport és táncközpont: Nyert a dublőr.

Tizennégyen gyűltünk össze a szombati meccsek lejátszására.  Kettő hármas és két négyes csoportot alkottunk, minden csoportból a nyertes jutott tovább az egyenesági táblára. A legjobb négy közé jutott be Késmárszky Róbert, Kozár Attila, Schultz Teofil és a Szabó Ernő, aki helyettem lépett pályára. Az elődöntőkben hatalmas meccsek voltak, végül a döntőbe Kozár Attila és a “Dublőr” jutott be. Bár Attila jó játékos, a Dublőr gyors játékához nem volt hozzászokva és a döntőt így Szabó Ernő nyerte. Gratulálok mindenkinek.    

Bővebben »

Tóth Sándor duplázott, a múlt héthez hasonlóan most is győzött

Tóth Sándor duplázott, a múlt héthez hasonlóan most is győzött

Szombaton a Poén Teniszklubban két kategóriában 21 ember jelentkezésével kerül lebonyolításra a heti körverseny állomás. A csoportmérkőzések után Tóth Sándor, Bócsa András, Szöke István, Huszák János kerültek be a kieséses szakaszba. Itt Huszák János meglepően könnyedén leigázta Szöke Istvánt a döntőbe jutásért. A másik ágon Tóth Sándor már jobban kegközdött Bócsa Andrással szemben, ami talán segített is számára a döntőben. Megfelelő lendületben maradt, így viszonylag könnyedén verte Huszák Jánost.

Bővebben »

Harmadik mesterek kupája a Folyondárban

Harmadik mesterek kupája a Folyondárban

Három csoportnyi lelkes versenyző gyűlt össze a legulotló mesterversenyen. A nagyágyúk: Sallay Péter, Dorka András, és Alessandro Tiso mind kiemeltként lépett pályára. A csoportot természetesen a kiemeltek megnyerték, és így mindannyiuk bekerültek a legjobb négy közé. Innen már csak egy pár lépésnyire volt a győzelemtől Dorka és ….be is húzta a döntőt Sallay Peti ellen. Sallay/Tiso 6/2 Dorka/Joó 6/0 Döntő Dorka/Sallay 6/1 DORKA    

Bővebben »

Tóth Sándor a szombati Poén Teniszklubban rendezett verseny győztese

Tóth Sándor a szombati Poén Teniszklubban rendezett verseny győztese

Mindenek elött hatalmas köszönet Ilyés Ritának, hogy nem maradt el a hétvégi körverseny állomás. A jobbaknál 2 csoport a vártnak megfelelően ért véget, Tóth Sanyi és Lovas Endre viszonylag simán bejutott az elődöntőbe… A 3. csoportnál nem várt eredmény született, Pap Sanyi kikapott Halász Brigittától 6/2-re!! És Sanyinak még legjobb 2.-ként sem sikerült a továbbjutás, mert jobb game aránnyal Késmárszky Róbert jutott még tovább… Az elődöntők nem hoztak meglepetést. Lovas Endre és Tóth Sándor döntőzött. Izgalmas meccsen Sanyi már vezetett 5/3-ra és meccslabdái is voltak, innen tudott még visszajönni a meccsbe az Endre… Majd végül 7/5-ére megnyerte a Sanyi a versenyt! A szebbek döntő izgalmas…

Bővebben »

Barátságos meccsek

Barátságos meccsek

Nyolcan gyűltünk össze a szokásos versenyszámra, kettő négyfős csoportban játszottuk le a meccseket. Hál’istennek jó meleg volt a sátorban.             

Bővebben »

Kertész András a három helyszínen lezajlott amatőr Slam verseny győztese

Kertész András a három helyszínen lezajlott amatőr Slam verseny győztese

Jobbak kategóriában hat csoportban három helyszínen bonyolódtak le a küzdelmek. A környéken minden teniszpálya meglehetősen tele volt ezen a hétvégén korosztályos versenyek miatt. A csoportmérkőzések után a kieséses szakaszba Pap Sándor, Monár Attila, Peresztegi Márton, Szöke István, Kertész András, Fucskó Krisztián jutottak. Itt érdekességnek számított, hogy Pap Sándor milyen könnyedén verte 6:2 arányban Molnár Attilát. A döntőben Kertész András akarata érvényesült végül, nagy csatában verte Pap Sándort. Szebbek kategóriában hasonlóan nagy küzdelmek alakultak ki. Melynek végén Dohányos Zoltán érdemelte ki a győzelmet. Köszöném szépen a tegnapi meglepetés buli kitervelőinek a kellemes perceket! Nagyon jó hangulatban telt a nap vége.

Bővebben »

Folyondár-Vasas versenysorozat

Folyondár-Vasas versenysorozat

Tizenketten jelentkeztek a szombati Folyondár-kupára, hatalmas küzdelmek árán kellett megvívni az első helyért. Számos új játékos mutatkozott be a versenyen,  Pallos Attila, Závoti Olivér, Parádi Mike és Késmárszky Róbert, aki egészen a döntőig menetelt. Ott azonban hatalmas küzdelem után a második hellyel kényszerült beérni. A döntőben hatalmas fordulatok voltak, már négy-egyre vezetett Késmárszky amikor előjöttek a fáradság jelei. A fáradság és néhány trükk a farzsebből segített a végső győzelemhezjutásban, így Robit végül sikerült legyőzni.  

Bővebben »

Hernádi Sándor nagyon szép űtős játékkal győzött

Hernádi Sándor nagyon szép űtős játékkal győzött

Jol sikerült a felkészülés a jövő hétvégi Amatőr Slam versenyre, melyen háromszoros pontszámokért küzdhetnek az arra kilátogatók. Ezen a hétvégén a Jobbak kategóriában a két döntőt játszó játékos első ízben vett részt a Teniszpartner.hu körversenysorozaton. Mindketten példamutató küzdeni akarással, hatalmas játékkedvvel, nagy élvezettel játszottak. A szivük vitte öket előre azt lehet mondani. Hernádi Sándor a késöbbi győztes, amatőr versenyeken szokatlan iszonyatos agresszív játékkal rendelkezik. Magam sem hittem volna, hogy a döntőben 3:4 30:40-es állást követően ilyen pontos támadó játékot még erővel és mentálisan bírni lehet. Ellenfelét Czingel Zoltánt is dicséret illeti, a döntő második felében gyakorlatilag végig görcsölt a lába, háromszor annyit futott minden mérkőzésén…

Bővebben »

Jáger Zoltán 2013 első versenyének győztese

Jáger Zoltán 2013 első versenyének győztese

Az éve első versenyét két helyszínen a Poén Teniszklubban, valamint a Sportmax1-en rendeztük meg. A Jobbak kategóriában 22 játékos állt rajthoz. Ezeket a játékosokat négy darab négy fős és kettő három fős csoportba sorsoltuk. A csoportgyőztesek Balogh Márton, Tóth Sándor, Árok Zoltán, Jáger Zoltán, Radnóti György, Lovas Endre ezt követően már egyenes kieséses rendszerben játszották ki a dobogós helyezéseket. A döntőbe jutások során Balogh Márton okos játékkal, rafkojának köszönhetően ráérzett hogyan bizonytalaníthatja el az előrébb rangsorolt Tóth Sándort. Másik ágon számomra meglepetésre Lovas Endre meglepően sima vereséget szenvedett Jáger Zoltánnal szemben. A döntőben nem volt kérdés ki lesz a győztes. Ime pár labdamenet a döntőből:…

Bővebben »

LAST MINUTE (INSTANT) “LIGHT-OS” VERSENY FOLYONDÁR-VASAS

LAST MINUTE (INSTANT) “LIGHT-OS” VERSENY FOLYONDÁR-VASAS

Tizen gyűltünk össze január első teniszversenyére. Kettő csoportban küzdöttek a játékosok a dobogós helyekért. Az izgalom ezúttal sem maradt el, a csoportokat az első alkalommal bemutatkozó Mezei Sándor és Budai András  (6/3) nyerte meg. A lebonyolítási rend ezúttal a csoport elsők és másodikak csatájával fejeződött be. Harmadik helyen Cor Schlosser, negyedikként Alessandro Tiso (6/3) végzett.     

Bővebben »