Szilveszteri Teniszversenyt követően kialakult az év végi ranglista

Az év utolsó napján már mindenki az esti szórakozáson gondolkozott. 24 elszánt játékos azonban úgy gondolta, hogy kihasználja a lehetőséget, hogy az év végi rangsorban minél előrébb kerüljön. Helycserék ennek következtében létre is jöttek. A csoportmérkőzésekből az elödöntőbe Lovas Endre,…

Karácsony váró verseny a Poén Teniszklubban

Meglepetés eredményektől nem mentes szombati versenynapot zártunk a Poén Teniszklubban.  Több játékos erején fellül teniszezett. A teniszben pedig az a szép, hogy olyan mint az élet sosem lehet pontosan tudni, hogy mit hoz a következő néhány óra. Egy jobb képességű…

Szombaton a Mikulásnak kellett magyarázkodnia

Szombaton a Poén Teniszklubban a “Jobbak” kategóriában 12 versenyző kezdte meg a küzdelmeket négy pályán játszva. Az utóbbi hetek vírusai rendesen megtüzedelték a mezőnyt, a legszívósabbakkal azonban talpon maradtak. A sok versenyzésnek köszönhetően egyre erősebb játékerőt képviselő feltörekvő játékosok több…

Teniszpartner.hu / Bwin Monte Carlo második körverseny állomás

Napjaink legnépszerübb fogadási oldala jóvoltából a körversenysorozaton a két legtöbb pontot gyüjtő játékos nyer két  jegyet a Monte Carloi ATP verseny egyéni és páros döntőjére. A körversenysorozat 16 állomásból áll, aminek a harmadik állomását rendezik a jövő vasárnap a Soroksári…