Az elmúlt hétvégén is szép számban gyűltek össze a játékosok, 18-an 5 csoportban versenyeztek. Erősségben is jó volt a mezőny, így 3-szoros ranglista pontokért folyt a küzdelem. Az első csoportban Erdal Demirci mindkét meccsét megnyerve lett első, második pedig Ötvös Zoltán lett. A következő csoportot Pomázi Gábor nyerte, mindössze 2 gamet veszítve, második pedig Bálint Levente lett 2 szorosabb győzelemmel. A harmadik csoport győztese Tóth Zoltán lett, miután mindhárom meccsét megnyerte. Másodikként Oberding Vilmos végzett. A következő csoport élén Szatmári István végzett veretlenül, 3 győzelemmel. Második Bartha László lett. Az utolsó csoportban Dedics Zsigmond mindkét meccsét 9/0-ra nyerte, megelőzve Zsolt Pétert.
Az első negyeddöntő szoros, változatos jó meccset hozott, Erdal Demirci 6/4-re tudott nyerni Pomázi Gábor ellen. A második meccs is nagyon szoros volt, nagyon nem bírt egymással Tóth Zoltán és Zsolt Péter, végül tie-break döntött Zoltán javára. A harmadik meccsen Szatmári István 6/3-ra nyert Dedics Zsigmond ellen. Az utolsó meccsen pedig Ötvös Zoltán 6/2-re tudott nyerni Oberding Vilmos ellen.
Az első elődöntőt Erdal Demirci nyerte 6/3-al ezúttal Tóth Zoltán ellen. A másik elődöntő is 6/3 lett, itt Ötvös Zoltán tudott nyerni Szatmári István ellen.
A döntőt Erdal Demirci tudatos, jó játékkal 6/2-re nyerte Ötvös Zoltán ellen. Gratulálunk a győztesnek és a dobogósoknak is! 🙂
A következő hetek nagy kérdése, hogy ki tudja megállítani Erdalt? Lassan egyeduralma van, ha elindul a versenyen…. Gyertek, mutassátok meg!
