Szombaton nem kedvezett nekünk az időjárás, ezért el kellett halasztani vasárnapra a versenyünket! Ekkor már szerencsére napsütéses melegben játszhattunk!!! 🙂 Igaz kezdetben elég mély, és kicsit csúszós pályákon, de aztán szépen kialakult minden. Nagyszerű, erős mezőny gyűlt össze összesen 21 fővel az előrehozott Grand Slam versenyre így Pünkösd vasárnap…
A csoportmérkőzések során elsőként jutottak tovább Jin Hansuk, Kápolnási Nórbert, Urbán Attila, Hronyecz János és Telek Zsolt. Meglepetésként lehet említeni Telek Zsolt 7/6-os szoros győzelmét Hajós Attila ellen.. A csoportjában a múlt heti győztes Damir Letica is elvérzett Urbán Attila ellen, akit már régen láttunk köreinkben. De most itt volt, sőt… 🙂 De ezt majd később!!
Szóval, Damir Letica és Hajós Attila is csak úgy tudott tovább jutni, hogy beleszámított a 3 legjobb csoportmásodikba, és hozzájuk csatlakozhatott még Fabók János is.
8-as táblán folytatódtak a küzdelmek. Itt Telek Zsolt még mindig megállíthatatlan volt, Kápolnási Nórbit verte meg 6/2-re és jutott megérdemelten az elődöntőbe..
Aztán kiderült az is, hogy ez nem igazán Hajós Attila napja, pedig akár esélyes is lehetett volna a végső győzelemre, de a régen látott Urbán Attilával került össze a nyolc között, aki simán 6/1-re megverte.
Fabók János nem bírt Hronyecz Jánossal, miután 6/1-re kikapott… És az utolsó párharc is tartogatott meglepetést! Jin Hansuk legyőzte a már többszörös győztes Damir Leticát 6/3-ra és megérdemelten mehetett az elődöntőbe!!
Az egyik ágon Urbán Attila viszont nem hagyott semmi esélyt Telek Zsolt továbbjutására, 6/0-ra győzött. A másikon pedig a ranglistavezető Hronyecz János vérzett el, a mai napon is nagyon jól játszó Jin Hansuk ellen 6/4-re… Jint csak a visszatérő Urbán Attila tudta ma megverni, akiről viszont elmondhatjuk, hogy nagyon meggyőző játékkal megnyerte Grand Slam versenyünket, ami rögtön 100 ranglista pontot ért számára!! Gratulálunk mindenkinek!! 🙂 Jövő héten szintén vasárnap 9-től lesz a verseny a Poén Teniszklubban…