Hatalmas csaták közepette mérték össze erejüket az “óbudai amatőr liga” legjobbjai , a Tecnifibre 305 TFight teniszütőéert és a HEAD tenisztáskáért – nomeg a versenyen összegyűlt kiemelten jó játékosoból álló erős mezőnyért. Tizenhárom nevező gyűlt össze, három csoportban a csoportelsők…
Category: Amatőr teniszversenyek
Tóth Sándor és Bilacsics Ádám a hétvége győztesei
Szombaton a Poén Teniszklubban Ilyés Rita fogta össze erre a hétre az amatőr teniszezők népes társaságát. Fáradozását ez úton is nagyon köszönöm! Jobbakat a Tóth Sanyi nyerte a Lovas Endre ellenében, a harmadik helyért nem játszották le a meccset Radnóti…
Almási Zoli végigvert mindenkit
Tizenketten voltunk a teniszversenyen, végülis négy hármas csoportban játszottuk le a helyosztókat ahonnan is az elsők jutottak tovább és így lett meg a négyes végleges tábla. A döntősöket itt láthatjuk már a versenyvégi sörözés és díjkiosztó közben. I. hely Almási…
Jáger Zoltán és Hamar Ádám a hétvége bajnokai
Ezen a szombaton kizárólag a Poén Teniszklubban játszottunk. Négy pályán bonyolítottuk le a mérkőzéseket. A “Jobbak” kategóriában Pap Sanyi, Radnóti György, Jáger Zoltán, Rábai Attila jutottak be a legjobb négy közé. A döntőben pedig Jáger Zoltán 6:1 arányban felülmúlta az…
Szitás Péter a nap bajnoka
Tizenkettő versenyző jelent meg az óbudai teniszversenyen. Három csoportban bonyolítottuk le a versenyt ahol a csoportelsők és a legjobb második jutott tovább. A régi motoros Botos Zoli végülis harmadik helyen végzett. Az első helyért Csekő Ádám és Szitás Péter gyűrte…
Tóth Sándor és Hamar Ádám a hétvége bajnokai
Szombaton ismét két helyszínen a Poén Teniszklubban valamint a Park Teniszkluban folytak a hétvégi körverseny állomás mérkőzései. “Jobbak” kategóriában rendkívül izgalmas mérkőzéseket láttunk a kieséses szakaszban, a döntőben Tóh Sándor 2:5 -ről fordította meg és nyerte meg a mérkőzést Czuppon…
Besser Ferenc és Hamar Ádám a két kategória győztesei
Ezen a szombaton a két kategóriában összesen 34 nevezés érkezett. Két helyszínen 7 teniszpályán játszva azonban könnyen lezongoráztuk a mérkőzéseket. Szerencsére a Park Teniszklub valamint a Poén Teniszklub kellő közelségben található egymáshoz, így a pályák közti átjárás nem okozott különösebb…
Almási Zoltán nyerte meg a HEAD YOUTEK OS teniszütőt
A szokásos játéktrendhez képest a mesterversenen viszonylag nagyértékű nyereményért játszottak a sorozat legjobbjai. A döntőbe végülis Jáger Zoltán került szembe Almási Zoltánnal aki az ütőt megnyerte. Harmadik helyen Schneeberger Csaba végzett.
Czuppon Péter és Németh Gergely a hétvége bajnokai
Szombaton ismét két helyszínen a Poén Teniszklubban illetve a Park Teniszklubban folytak a heti körverseny állomás mérkőzései. A “Jobbak” kategóriában öt négy fős csoport gyült össze. Eredményeket a verseny táblája alább kommentálja. Az év vége felé közelítve egyre többen jönnek…
Tóth Sándor és Dudás Péter a hétvége bajnokai
Kellemes hangulatú mérkőzéseket láthattunk szombaton a Poén Teniszklubban. Kezdetben a versenyzőknek a nagy meleggel is meg kellett közdeniük, mivel a délutáni nap, nagyon felmelegítette a teniszsátrakat.
