Tizenketten neveztek be a szombati versenyre, mely esőnapba torkollott. Nagy meglepetésre, az első helyen kiemelt Tóvári László nem jutott a legjobb négy közé és az új játékos Shabab Khan is feladta első budapesti helyosztó mérkőzését így a legjobb négy…
Category: Amatőr teniszversenyek
Öri Ádám, Erdős György és Tálas Tibor a hétvége bajnokai
Mindenek elött nagyon szeretném megköszönni mindenki segítségét, hogy ez a verseny a mostoha időjárási körülmények között teljes egészében lefolyt. Minden helyszínen voltak már már olyan pillanatok, mikor nem lehettünk biztosak benne, hogy az adott napon még lesz játék. Délután 7…
Klimasevszky András és Szöke István a hétvége bajnokai
Amíg az idő kegyes volt hozzánk és nem szakadt le az ég, addig nagyon jó mérkőzéseket játszottak a versenyzők. Jol sikerült a játékosok felkészülése a most hétvégén megrendezésre kerülő amatőr Grand Slam versenyre, ami alapvetően meghatározza a ranglistán elfoglalt erőviszonyokat…
S.Nagy Csaba a befutó.
Családias hangulatban zajlott le a szombati teniszverseny, az első a CSB-k utáni örület után. S.Nagy Csaba végig kitartóan játszott, csoporttársával Alessandroval kerülek végül be a döntőbe ahol Alessandrón meglátszott a több hónapos kihagyás és végül elbukta a döntőt. Csaba büszkén…
Klimasevszky András, Erdős György, Hronyecz János, Kovács Kriszta a hétvége bajnokai
Ideális időjárási körülmények között tudtuk befejezni végülis a szombat délután a két helyszínen megrendezett amatőr körverseny állomást. A mezőnyt a rendkívűl erős játékerőt kétviselő régen látott játékosok is megtisztelték jelentkezéseikkel. Ezért egy Legjobbak, egy Jobbak és egy Szebbek kategóráit alakítottunk…
Hajós Attila és Szabó Viktor a hétvége bajnokai
A csapatbajnoki fordulók árnyékában szombaton a Poén Teniszklubban 20 résztvevő mellett gigászi küzdelmeknek lehettünk szem és fülltanui. Jobbak kategóriában Hajós Attila, File Gábor, Mihok Balázs és Pap Sándor jutottak az elődöntőbe. A döntőben Pap Sándor az első 30 perces játék…
Jáger Zoltán, Csoma Krisztina és Kovács Alajos nem találtak legyözőre a hétvégén
Szombat délután a csapatbajnoki fordulók után a leglelkesebb amatőr játékosok még versengtek a heti körverseny állomáson. Csoportmérkőzéses lebonyolítási rendszerben a Jobbak kategóriában 3 csoportban, csoportonként 4 játékos küzdött a kieséses rendszerbe történő bejutásért. Végül Pap Sándor, Hajós Attila, Policsányi Gyula…
Király Zsolt és Pirityi András a hétvége bajnokai
Első szabadtéri verseny került megrendezésre szombaton a Poén Teniszklubban. A hirtelen jött jó idő erősen megtizedelte a mezönyt. Így aztán a Folyondát utcai hétvégi verseny állomást bele olvasztottuk a Poén Teniszklubban megrendezésre kerülő versenybe. Közkivánatra csoportonként két játékos jutott a…
Lovas Endre volt a legjobb a Pasaréti Vasas Teniszközpontban
Vasárnap 10 órától küzdöttek az amatőr tenisz gladiátorai az újra megnyiló Pasaréti Vasas Teniszközpontban. Igazi kora nyári időjárási viszonyok fogadtak bennünket, nagyon izgalmas, jó mérkőzéseket láthattunk egész nap. Jobbak kategóriában 5 csoportban 10 játékos kezdte meg a küzdelmeket. 8-as kieséses…
Svábhegyi versenyt Tóth János nyerte
Szerény létszámmal játszottuk le a szezon első nyitottpályás teniszversenyét. Jómagam is beálltam a csoportmeccsekre a nagy melegben, de végülis a szombati nap a versenyzőkről szólt. A döntőbe végülis Tóth János és Edy Titeica jutott be ahol a hatalmas csata közepette…
