Category: Amatőr teniszversenyek

Erdős György sorozatban tarol

Negyven fokos hőség mellett az év legjobb hangulatú amatőr versenyét éltük meg a hétvégén. Köszönhető volt ez talán annak, hogy sok régen látott játékos megjelent a küzdelmeken. Voltak akik nem játszottak, csak kiváncsiskodni jöttek. Öt négy fős csoportban mindenki meglehetősen…

Jánosi Kristóf nyerte a versenyt a kánikulai hétvégén

Péntek reggel még nem sokat tettem volna rá, hogy ezen a hétvégén is összejön egy igen jó hangulatú verseny. Ugyanis csak 3 előzetes nevező volt.. Viszont a szombati kezdésre azért csak összejöttünk 15-en a jobbak kategóriába! Mivel a szebbekbe sajnos…

Kripner István könnyedén győzött

Nyárias hőség, nyaralások következtében megtépázott mezöny várta a versenyzőket. Jobbak kategóriában 20 játékos öt négy fős csoportban küzdött a talpon maradásért a 35 fokos hőségben. Érdekesség, hogy visszatért a mezőnybe Tóth Kim Móric aki már évek óta nem vett részt…

Erdős Gyuri mágia, nagy csaták a szebbeknél

A mai versenyen mindkét kategóriában komoly mezőny jött össze, ezért remek mérkőzéseket vívhattak egymással az indulók a Poén Teniszklub pályáin. A jobbaknál Gyuri továbbjutására nem igen fogadtam volna az első csoportmeccse után, hiszen sima (2:6) vereséggel kezdett Márton István ellen.…

Hétvégi verseny beszámoló

Kezdjük azzal, hogy a pénteki nagy esőzésnek köszönhetően szétáztak a pályák, és csak nagy erőfeszítések után lettek játékra  alkalmasak a pályák a Poénon.. Köszönet érte Zolika apukájának!!! Aztán volt ma minden itt… 35 fok, kisebb zivatar, szél és porvihar a…

Lovas Endre és Dobák Bálint a hétvége bajnokai

Két helyszínen a Poén Teniszklubban, illetve a Holiday Inn Hotelnél került megrendezésre a hétvégi körverseny állomás. Szupernagy mezőny gyült össze ismét a Jobbak kategóriában. Hat négy fős csoportban játszották ki a csoportmérkőzéseket a játékosok. Aminek a végén Lovas Endre agresszív…

Forróság, strandolás, szemképráztató pillanatok, óriási egyéni teljesítmények, Öri Ádám, Dr Kiss Tamás, Giczey Péter nyerték a kategóriákat

Budapesten a 12. kerületben a Svábhegyi Polgári Klubban (régi Fonográf) a hétvégén ott volt mindenki aki a hazai amatőr teniszben számít. Egyéniben három kategóriában 64 induló játszotta le mérkőzéseit körmérkőzéses lebonyolítás mellett. A rendezvény érdekessége volt továbbá, hogy mindkét versenynapon…

Besser Ferenc, Erdős György és Hámori Zsuzsa a hétvége bajnokai

Megérkezett az igazi nyári hőség. Újfajta kihívásokat állít az amatőr játékosok elé. Aki fejben erősebb vagy jobb fizikummal rendelkezik annak könnyebb most érvényesülni. Ilyen szélsüséges időjárásnál ezért gyakran születnek meglepetés eredmények. A Legjobbak kategóriában ilyen meglepetés eredményként számított, hogy Kripner…