Parádés teniszdélutánban volt részünk a Poén Teniszklubban illetve a Bikásdomb pályákon. Sok évek elteltével visszatérő játékost köszönthettünk újra. Nagy meglepetés eredményekben sem volt hiány. Talán a legérdekesebb eredménynek Csortán Gábor, ismertebb nevén Dundinadal csoportelsőként történő továbbjutását nevezhetjük. A mindent eldöntő…
Category: Amatőr teniszversenyek
Hronyecz János három év útán nyert ismét körverseny állomást
Szombaton három helyszínen nyolc pályán játszottuk a heto körverseny állomást. A verseny kiélezettségét jol mutatja, hogy két csoportban is körbeverték egymást a játékosok. Nem volt könnyű megszerezni a végső győzelmet, mivel 7 órán bellül kellett ehez 6 mérkőzést megnyernie a…
Balogh Márton és Varga Roland a hétvégi kategóriák bajnokai
“Jobbak” és a “Szebbek” kategóriák megrendezésére szombaton került sor. 8 pályán játszottuk folyamatosan a találkozókat, aminek köszönhetően 20.30-ra be is fejeztük a versenyt. Voltak új játékosok is, illetve régről előkerült rutinos rókák. Négy hölgy is a mezőnyt erősítette. Kiegyensúlyozott teljesítményével…
Lazán indult a Folyondáros buli.
Bodó Péter és S.Nagy Levi kivételével mindenki a nemzetközi piacról érkezett. Tim (GB) Cor és Aryan (NL) Michael (S). Mindenki talált magának megfelelő szintű ellenfelet, a versenyt végül Bodó Peti nyerte, de a legnehezebb meccse talán Levente ellen volt aki…
Korda Dávid harmadik teniszcipőjét nyerte az elmúlt négy héten
Nyolc csoportban, három helyszínen versengtek a játékosok. Ilyen nagy mezőny egy kategóriában még sosem volt. Ennek ellenére szombaton rendkívül gyorsan végeztünk, 19 órakor már a legjobb négy között volt a mezöny. 21 órára pedig véget ért a drámai döntő. Korda…
Folyondár-Vasas teniszversenysorozat indul!
Sziasztok! Közkívánatra úrja indul a Folyondár-Vasas teniszversenysorozat! A téli hónapokban megint rendezünk szombatonként versenyt, a szokásos formációban, lazán, könnyedten, abszolut társasági jelleggel a kikapcsolódás és a teniszpartner kerítés érdekében. Csoport meccsek lesznek, a szokásos körmérkőzésekkel, teniszpartneres nyereményekkel és a szokásos…
Korda Dávid illetve Damir Letica a hétvége bajnokai
Kétnaposra alakítottuk immáron a hétvégi teniszversenyt. Szombaton a Jobbak kategóriában hét csoportban versengtek az amatőr tenisz szerelmesei. Új kihívást jelentett a régi motorosok számára, hogy szép számmal jelentkeztek új játékosok. A következő hetekben is újabb meglepetésekkel, promócióktkal készülünk. Jövő héten…
Korda Dávid és Garamvölgyi Erika a hétvégén nem találtak legyözőre
Szombaton a Poén Teniszklub és a Szent Imre Korház pályáin zajlott le a szezon első amatőr fedettpályás versenye. A verseny a Global Sport és Wellness Hotel**** 2 fős félpanziós wellness hétvégéért zajló öt versenyes sorozat negyedik állomása. A sorozat végére…
Erdős György a hétvégi verseny győztese
Több érdekesség is történt a hétvégén. A ranglista első helyét újra Pap Sanyi vette át, aki már két hete fekvőgipszben reménykedik, hogy mihamarabb visszatérhet a teniszpályákra. Talán ez erőt adhat a mihamarabbi gyógyuláshoz! Drukkolunk Neked Sanyikánk! Érdekes módon ezen a…
Besser Ferenc és Tóth Sándor a hétvége legjobbjai
Két helyszínen a Poén Teniszklubban illetve a Holiday Inn Hotelnél játszottuk le a hétvégi körversenyállomást. A Global Sport és Wellness Hotel**** öt versenyből álló külön díjazásának a második állomása volt a hétvégi verseny. Egyenlőre Farkas Zoltán és Hamar Ádám tünik…
