A verseny “legfiatalabb” játékosa Pap Sanyi ismét felért a csúcsra miután 3 mérkőzés labdáról fordítani tudott a rövidítésben Varga Andor ellen. Elődöntőben pedig kiejtegette a hatalmas ütőerejű Kiss Zsoltot. Szép létszámú és erős verseny volt! 🙂 Összesen 30-an küzdöttek 8…
Category: Amatőr teniszversenyek
Thurzó Pál a szombati győztes
Szerencsére egyre több új ember jelenik meg a versenyünkön, ami színesíti kicsit a megszokott mezőnyünket! 🙂 Az elmúlt hetek óta egy 3 fős kecskeméti társaság látogat el hozzánk és igen eredményesen is szerepelnek.. Egyikük most a versenyt is megnyerte, de…
Farkas Balázs és Thurzó Pál a hétvége győztese
Végül egész erős, szép számú mezőny jött össze szombaton… 7 csoportban 28-an versenyeztek. 🙂 Az első csoportban Filip Krisztián meggyőzően végzett az első helyen, miután Katona Károlyt is legyőzte 6/1-re.. A második csoportban Bodó Péter lett az első, veretlenül és…
Ott Ákos a hétvége győztese
Az elmúlt hétvégén 5 csoportban 20 versenyeztek, így az öt első mellett még 3 legjobb második is továbbjutott. Az első csoportban Ott Ákos nagyon simán, mindössze 2 game-t veszítve jutott tovább a főtáblára. Filip Krisztián 2 meccset ugyan nyert, de…
A Grand Slam verseny két győztese Ott Ákos és Herbst Kornél
A Grand Slam versenyünkre is szép számban összejöttek a játékosok, 8 csoportban 30 fő játszott. Az első csoportban Filip Krisztián lett az első veretlenül, miután egy nagyon szoros meccsen 7/6-ra Oberding Vilmost is legyőzte. A második csoportban Herbst Kornél 3…
Márki Marci a hétvége győztese
Az elmúlt hétvégén kényelmes létszám volt, viszont a ranglista elejéről megint sokan voltak… 5 csoportban 21-en küzdöttek.. Az első csoportban Márki Ferenc lett a győztes veretlenül, melyek során Pap Sanyit is legyőzte 6/2-re, aki így ma sem tudott továbbjutni. A…
Csizy Dezső a hétvége győztese
Nagy létszámú, erős verseny volt a hétvégén. A ranglistánk első 10 helyezettjéből 8-an ott voltak, összesen 30-an játszottak 8 csoportban a nevezők. Az első csoportban Csizy Dezső 3 győzelemmel, veretlenül jutott tovább a főtáblára. A második helyen Friedman Péter végzett…
Szemerédi György és Varga Boldizsár a két első helyezett
Újra erős mezőny, ezáltal 4-szeres ranglista pontok és 7 csoport és ezúttal 2 első helyezett.. 🙂 Az első csoportban Gönczi Sándor rutinjával simán, veretlenül végzett az élen. Filip Krisztián ezúttal 2 sima győzelem mellett egy sima vereséget is kapott Gönczi…
Márki Marci, egy 12 éves kisfiú lett a hétvége győztese!!! :)
Viszonylag nagy létszámú, erős verseny volt, ahol egy 12 éves fiú maga mögé utasította a mezőnyt, melyben a ranglista első 10 helyezettjéből 7 jelen volt!!!!! 🙂 Lássuk a részleteket, hogy is történt mindez… Az első csoportban kezdte menetelését Márki Marci,…
Hosszú idő után újra Damir Letica volt a hétvége győztese
Karácsony előnapján viszonylag sokan érezték úgy, hogy versenyezni szeretnének.. Az erős mezőnyben 24-en játszottak 4x-es ranglista pontokért. Az első csoportban Varga Roland lett az első, míg Filip Krisztián legjobb csoport másodikként +9-el magabiztosan várta a főtábla meccseit. A második csoportban…
