Ezen a szombaton kicsit nehezen indult be a verseny. Fél órával az pályák rendelkezésre állása után is még csak egy pályán játszottunk, pedig mind a négy pálya már a rendelkezésünkre állt. Ezt követően 9 résztvevő érkezett meg a Jobbak kategóriába.…
Author: roland
Miskolc 2011.11.12 Amatőr Teniszverseny
Szlovák győzelem született Miskolcon az első fedet pályás versenyen. Robert Jóry a döntőben a verseny végére elfáradó Orosz Pétert verte, Peti aki a nap folyamán nagyon magabiztosan játszott, ám a döntőre elfogytak a szervái, így a türelmes Robert győzött. A…
Hidas Zsuzsanna tönkreverte az erős férfi mezőnyt a Poén Teniszklubban
Szombat 13.00 kor kezdödő Poén Teniszklubban lezajlott versenyen a szokottnál is erősebb mezőny jött össze. A jobbak kategóriában végül 16 induló rajtolt el. A verseny erősségét mutatja talán, hogy a korábban mindegyik indulásánál a versenyt megnyerő Gárdosi Péter még a…
Nagy létszám jött össze az október bucsúztató teniszversenyen
Jobbak kategória dobogója: Urbán Attila, Varga Géza, Lanstiák Attila Szebbek kategória dobogója: Dudás Péter, Ilyés Rita, Vad Károly Jobbak kategória 1. csoport Varga Géza Szőke Balázs Regős Péter Hamsik Gábor Varga x 7:6 6:0 6:2 Szőke 6:7 x…
Elkezdődött a fedettpályás versenyszezon
A Poén Teniszklubban ezen a szombaton délután egy órától két kategóriában versenyezhettek a játékosok. Az elöző telek megszokott nyugodt hangulata jellemezte a helyszínt. Nagy csaták, családias hangulat várta a játékosokat.
Lezárult a szabadtéri versenyszezon 2011-ben
Rendíivül hideg időjárási viszonyok közt küzdöttek a versenyzők a szabadtéren szerezhető utolsó ranglistapontokért. A hideg miatt viszonylag sok sérülést szenvedtek el sajnos a játékosok. A jövő héten szombaton már fedett pályán a Poén Teniszklub pályáin várjuk játékosokat egy szezon nyitó…
Varga Géza és Árok Zoltán diadalmaskodtak a két kategóriában
Szombat délben elég hűvös 12 fok körüli hőmérséklet mellett, néhol előbujó napocskával kezdödött meg a verseny. A hőmérséklet ennél melegebb nem is lett, a mérkőzés szituációkban lehetett érezni kis melegedést mindösszesen. Az amatőr ranglistán minél előrébb vágyóknak köszönhető, hogy ilyen…
Az év legerősebb amatőr versenye volt a most szombati
A hazai amatőr tenisz legerősebb játékosai tették tiszteletüket a Sportmax1 teniszközpontbanmost szombaton. Rendkívül kiélezett versenyre került so, amiknek a végén Nyírő Rishárd került ki győztesen. Gyakorlottabbak kategóriában szintén nagyon kiegyensúlyozott kemény mérkőzéseket láthattunk. Jobbak kategória dobogója: Ladányi Tibor, Nyírő Richárd,…
Pap Sanyi ismételten megfiatalodott, Szőke Évát a döntőben már megtréfálta a gonosz Csoknyai Gábor
A Jobbak kategóriában kiegyensúlyozott elődöntőkre kerülhetett sor. Németh Zoltán jó játékkal beverekedte magát a legjobb 4 közé, rajta kívül Pap Sanyinak, Jánosi Kristófnak valamint Lovas Endrének sikerült ezt elérnie. A döntőben folyamatosan változott, hogy melyik játékos vezet. A végén azonban…
Gárdosi Péter a hétvége legjobbja
Ismét sok résztvevővel zajlott le a Teniszpartner.hu állomás a Sportmax1 Teniszközpontban. Három kategóriában színvonalas mérkőzéseket láthattak a kilátogatók. A Gáspár vezetéknév elírás, Gárdosi Péter az ö becsületes neve. Scannelt lapon nehézkes a javítás. Felszabadultak a játékosok a nap végére:
