A Jobbak kategóriában saját magamnak is játszanom kellett, hogy kilegyen a 16-os tábla. Kicsit zavarban is vagyok, ennek a beszámolónak az irásakor. A legnehezebb mérkőzést Fazekas Zoltánnal vívtam az első fordulóban, ellene több ravaszságot is be kellett vetnem hogy megtörjem…
Author: roland
Jáger Zoltán a Jobbak, Vágusz Csaba a Szebbek győztese
Ezen a hétvégén 5 csoport jött össze a Jobbak kategóriában. Csoport mérkőzések során búcsuzásra kényszerült Tóth Sándor, ami az előzetes eredmények alapján meglepetésként szolgált. Összességében elmondható, hogy minden csoportban nagyon kemény mérkőzéseket látjhattunk. A kieséses szakaszban szintén nagyon jó mérkőzéseket…
Lovas Endre bombasztikus formában játszott a hétvégén
Ismét két helyszínen a Poén Teniszklubban, illetve a Sportmax1-en bonyolódtak le a hétvégi körversenyállomás mérközései. Jobbak kategóriában 6 csoport alakult ki, meglepetések már a csoportmérközések során is születtek. A kieséses szakasz végjátéka ezen a hétvégén azonban rendkívül egyértelműre sikeredett. Lovas…
Tóth Sándor duplázott, a múlt héthez hasonlóan most is győzött
Szombaton a Poén Teniszklubban két kategóriában 21 ember jelentkezésével kerül lebonyolításra a heti körverseny állomás. A csoportmérkőzések után Tóth Sándor, Bócsa András, Szöke István, Huszák János kerültek be a kieséses szakaszba. Itt Huszák János meglepően könnyedén leigázta Szöke Istvánt a…
Tóth Sándor a szombati Poén Teniszklubban rendezett verseny győztese
Mindenek elött hatalmas köszönet Ilyés Ritának, hogy nem maradt el a hétvégi körverseny állomás. A jobbaknál 2 csoport a vártnak megfelelően ért véget, Tóth Sanyi és Lovas Endre viszonylag simán bejutott az elődöntőbe… A 3. csoportnál nem várt eredmény született,…
Kertész András a három helyszínen lezajlott amatőr Slam verseny győztese
Jobbak kategóriában hat csoportban három helyszínen bonyolódtak le a küzdelmek. A környéken minden teniszpálya meglehetősen tele volt ezen a hétvégén korosztályos versenyek miatt. A csoportmérkőzések után a kieséses szakaszba Pap Sándor, Monár Attila, Peresztegi Márton, Szöke István, Kertész András, Fucskó…
Hernádi Sándor nagyon szép űtős játékkal győzött
Jol sikerült a felkészülés a jövő hétvégi Amatőr Slam versenyre, melyen háromszoros pontszámokért küzdhetnek az arra kilátogatók. Ezen a hétvégén a Jobbak kategóriában a két döntőt játszó játékos első ízben vett részt a Teniszpartner.hu körversenysorozaton. Mindketten példamutató küzdeni akarással, hatalmas…
Jáger Zoltán 2013 első versenyének győztese
Az éve első versenyét két helyszínen a Poén Teniszklubban, valamint a Sportmax1-en rendeztük meg. A Jobbak kategóriában 22 játékos állt rajthoz. Ezeket a játékosokat négy darab négy fős és kettő három fős csoportba sorsoltuk. A csoportgyőztesek Balogh Márton, Tóth Sándor,…
Amatőr teniszversenyeket bemutató videók
Ezek a videók az amatőr teniszversenyeken rögzített videók összevágásából készültek.
Klimasevszky kemény játékkal nagy győzelemmel zárta az évet
Ezen a szombaton a Kupa Libre árnyékában 27 játékos csatározása mellett zártuk le az idei verseny szezont a Poén Teniszklubban. A mezőny ismételten borzasztóan erősnek bizonyult, a csoportmérkőzések között ilyen nevek véreztek el mint Lanstiák Attila, Lovas Endre, Markója Áron…
