Nyolcan játszottuk le a szokásos szombati meccseket, mindenki nagyon sokat játszott. A legjobbnak Nagy Zoltán bizonyosult, aki a döntőben az ügyesen játszó Tóth Jánost küzdötte le 1:3 .-mas hártányból.
Ismét két helyszínen a Poén Teniszklubban, valamint a Sportmax-on játszottuk le a szombati körverseny állomás csoportmérkőzéseit. Jobbak kategóriában 7 csoport jött össze, a csoportokon belül is rendkívül kiélezett csatákat láthattunk. A kieséses szakaszba végül Kertész András, Molnár Attila, Rakonczai Imre, Policsányi Gyula, Póth Csaba, Hamsik Gábor valamint Lovas Endre jutottak tovább. A döntőbe jutásért is már nagyon megküzdött Kertész András mikor Molnár Attilát kellett legyőznie. A döntőben aztán a Lovas Endrét meglepően könnyedén bucsúztató, meglehetősen komplett játékosnak látszó Póth Csabával nézett farkas szemet. Csaba már 5:3-ra vezetett, mikor végül András megfordította a mérkőzést elmondhatatlanul nagy csatában néhol már valószínütlennek tünő ütésekkel. Szebbek kategóriában Németh Gergely…
Ezen a hétvégén ismét két helyszínen a Poén Teniszklubban illetve a Sportmax-on játszották a mérkőzéseiket a játékosok. Nagy csaták alakultak ki a játékra jelentkező 30 játékos között. Jobbak kategóriában a csoportmérkőzések után Tóth Sándor, Pap Sándor, Kertész András, Halász Gábor, Németh Zoltán jutottak a kieséses szakaszba. Ezt követően Tóth Sándor illetve Kertész András harcolták ki a döntőbe jutást, ahol küzdeni tudásáról híres Kertész András végül bedarálta Tóth Sándort. Szebbek kategóriában rég volt már 9 női nevező. De hála istennek most csak lányok nagyon jó mérkőzéseket játszottak. Aminek a végén Kovács Kriszta állhatott fel a dobogó felső fokára. Érdekessége volt ennek a kategóriának, hogy francia országból…
Szombaton ismét két helyszínen a Poén Teniszklubban illetve a Sportmax-on játszottak a heti körverseny állomásra érkezők. Csoportmérkőzések lejátszása után a csoportelsők kieséses táblában kijátszották az első hely kérdését. Jobbak kategóriában a döntő komoly izgalmakat hozott, Policsányi Gyula már 5:3 ra vezetett illetve mérkőzés labdája is volt, mikor Késmárszky Róbert megtáltosodott és kemény játékával meglepte ellenfelét. Szebbek kategóriában üde szinfoltként szolgált Balogh Anna megjelenése. Gratulálunk a résztvevőkenk!
Tizenhárman jöttünk össze a szombati bulira, régemlátott játékosok is visszatértek a tavalyi mezőnyből. A jelenleg sztáredzővel dolgozó Pék Zsolt alias Steven Baker, a jókezű Bereczky István és X-File Gábor. A képen látható négy dobogós balról jobbra, név mellett a helyezés: Pék Zsolt (IV), Bereczky István II), Jánosi Kristóf (I) és Lakatos Isvtán (III).
Nyolcan játszottunk a betegség által megtépázott mezőnyben. A törzsjátékosok nem maradtak el és bár a betegségből kifele tartó Alessandro még egy kicsit prüszkölt, de férfiasan küzdötte magát végig az elődöntőig ahol a bomba formában lévő Kirschner Ádám hálóján akadt fenn. Ádámot már csak én tudtam megállítani az előremenetelésben. Sajnos kitörlődött valahogy a döntősökről készített fotó ezért íme kettő újrahasznosított!
A Jobbak kategóriában saját magamnak is játszanom kellett, hogy kilegyen a 16-os tábla. Kicsit zavarban is vagyok, ennek a beszámolónak az irásakor. A legnehezebb mérkőzést Fazekas Zoltánnal vívtam az első fordulóban, ellene több ravaszságot is be kellett vetnem hogy megtörjem a játékát. Hát kemény világ, benne élünk. Gazdaságossági szempontok miatt, hogy ilyen kevesen jöttünk össze muszály volt megnyernem a versenyt, hogy az első helyezettnek járó díjat a héten ne kelljen kiosztanom. 🙂
Ezen a hétvégén 5 csoport jött össze a Jobbak kategóriában. Csoport mérkőzések során búcsuzásra kényszerült Tóth Sándor, ami az előzetes eredmények alapján meglepetésként szolgált. Összességében elmondható, hogy minden csoportban nagyon kemény mérkőzéseket látjhattunk. A kieséses szakaszban szintén nagyon jó mérkőzéseket láthattunk. A Jövő heti farsangi mulatságra megpróbáltunk ki csit elő melegíteni. A Szebbek kataegóriában Vágusz Csaba mutatta meg, hogy megfeleő kitartással és koncentráltsággal komoly eredményeket lehet elérni. Gratulálunk a helyezetteknek!