Bodó Péter a szombati győztes

2023.02.23
By

Az elmúlt hétvégén összejöttünk 4 csoportra valóan, 15-en versenyeztek a Bikáson. Az első csoportot Bodó Péter nyerte 3 győzelemmel, veretlenül. Egyik meccsén azért rezgett a léc, Kiss Barnabás feladta a leckét, csak tie-breakben tudta legyőzni Péter. Spergel Lajosnak viszont nem sikerült megtalálnia a fogást Bodó Péteren, még csak gamet sem tudott nyerni ellene. Viszont Kiss Barnabás nagyon jól játszott Spergel Lajos ellen is, olyannyira, hogy nagyon szoros meccsen 7/5 nyerni is tudott. Hármas körbeverés is volt a csoportban, hiszen Péteren kívül mindenkinek 2 veresége és 1 győzelme volt, ebből legjobban Kiss Barnabás jött ki, így másodikként ő is továbbjutott a főtáblára. A második csoportot egy újonnan jött versenyző, Papp Szilágyi Attila nyert meg szintén veretlenül, egyedül Gönczi Sanyi tudta megszorongatni, ő 6/4-re kapott ki. Csoport második 2 győzelemmel Hegedűs András lett. A következő csoport 3 fős volt, itt Oláh Miklós nyerte mindkét meccsét, így elsőként ő jutott tovább. Második pedig a fiatal, új versenyző Zsolt Levente lett. Az utolsó csoportban is körbeverés volt, igaz itt csak kettős. Alexej Liszinnek és Zsolt Péternek is 2-2 győzelme volt, de mivel Péter nyert Alexej ellen 6/4-re, így elsőként Péter, másodikként pedig Alexej jutott tovább.

Az első negyeddöntőt óriási csatában, szoros meccsen Zsolt Levente nyerte 7/5-re Papp Szilágyi Attila ellen. Ez nagyon szép teljesítmény volt ilyen fiatalon. :) A második meccsen Bodó Péter nyert 6/3-ra Zsolt Péter ellen. A harmadik meccs viszonylag simára sikeredett, Oláh Miklós 6/0-ra nyert Gönczi Sándor ellen. Az utolsó negyeddöntőn Alexej Liszin meggyőzően nyert 6/2-re Kiss Barnabás ellen, aki valószínüleg eléggé elfáradhatott a két nagyon kemény csoportmeccse után.

Az első elődöntő megint nagyon nagy csatát hozott a fiatal versenyző Zsolt Levente és a rutinos Bodó Péter között. Nagy küzdelemben végül 7/5-re tudott nyerni Péter. A másik elődöntő is nagy harcot hozott! Itt két hasonló erősségű játékos küzdött nagyot egymással, szoros meccsen csak tie-breakben tudott nyerni Oláh Miklós Alexej Liszin ellen.

A döntő sem volt egy túl egyszerű meccs! Küzdelmes, szoros játék volt, melyet végül Bodó Péter 6/4-re nyert meg Oláh Miklós ellen. Gratulálunk a győztesnek és a dobogósoknak is! :)

Szombaton várunk megint Titeket! :)

A versenyen az alàbbi salakos talpù Joma cipôt bruttó 18000 ft -èrt, az alàbbi RS Lyon 220m 1,25 húrt bruttó 38000 fr -èrt vàsàrolhatjàtok meg a jövô hèten! Teniszuto.hu webàruhàzból a verseny alatt 25% kedvezmènnyel vàsàrolhattok mindent!
#amatortenisz #teniszpartner

332137497_714300990394609_762983438737427522_n