Dévai Péter a hétvége győztese

2023.01.19
By

Az elmúlt hétvégén mindössze 11-en versenyeztek, 3 csoportban. Habár kevesen voltak, de annál többet játszhatott szinte mindenki. Az első csoportot az “újonc” Pálvölgyi Szilveszter nyerte meg veretlenül, csupán Spergel Lajos nehezítette meg a dolgát a csoportban, ellene szorosban 7/5-re tudott nyerni. Lajosnak ezúttal nem volt túl jó napja, hiszen Oberding Vilmostól is kikapott, így Vilmos 2 győzelemmel második lett. A következő csoportban Oláh Miklós veretlenül lett első, sok esélyt azért nem adva a többieknek. Második helyen Tóth Ákos végzett, 2 győzelemmel. Az utolsó csoport élén Dévai Péter végzett mindkét meccsét megnyerve, második Andy lett.

Rendhagyó módon ezúttal kis túlzással mondható, hogy szinte aki élt és mozgott az játszott a negyeddöntőkben. :) Az első meccsen Pálvölgyi Szilveszter egy újabb 6/1-es meccsen nyert Andy ellen. A második meccsen Oláh Miklós nyert 6/3-ra Mácsay Andor ellen. A harmadik meccs nagyon szorosra sikeredett, Tóth Ákos csak tie-breakben tudta legyőzni Oberding Vilmost. Az utolsó meccset Dévai Péter nyerte 6/1-re Márta Szabolcs ellen.

Az első elődöntőt Pálvölgyi Szilveszter feladta, mert el kellett mennie. Viszont hogy legyen azért játék Oláh Miklósnak, a vesztes Andy-vel játszott egy meccset, melyet Miki nyert meg 6/4-re. A másik elődöntőt a kiváló formában játszó Dévai Péter nyerte meg 6/1-re Tóth Ákos ellen.

A döntőben folytatta menetelését Dévai Péter, ezúttal Oláh Miklós győzte le magabiztos játékkal szintén 6/1-re. Gratulálunk a győztesnek és a dobogósoknak is! :)