Pártot alapít a teniszsztár

2011.03.17
By

Andrea Petkovic apja éppen Németországban dolgozott teniszedzőként a délszláv háború kirobbanásakor, ezért az egész családot felpakolva menekült. Andrea hatévesen kezdett teniszezni, ám csak későn, 18 évesen lett profi. Jelenleg 23. a világranglistán, de már olyan skalpjai vannak, mint Marija Sarapováé vagy éppen Nadia Petrováé.

Pártot alapít a teniszsztár
Petkovic sok tekintetben már igazi német, de úgy érzi, a temperamentuma szerb vérét idézi
Fotó: MTI

Éppen az utóbbit győzte le a tavalyi US Openen, amikor először adta elő győzelmi táncát – az edzőjével fogadott a meccs előtt –, és azóta minden nagyobb sikerét így ünnepli. A szerben kívül angolul, németül és franciául beszél, valamint politikatudományt hallgat, harmadéves. Mielőtt politikai pályára lépne, újságíróként szeretne dolgozni, de előbb elvégzi a hamburgi Henri Nannen Újságíróiskolát is.

– Helmut Schmidt egykori német kancellár a kedvenc politikusom, Che Guevarának a harcosságát szeretem – mondta Andrea. – Sok politikai könyvet olvasok, olyan párt azonban nincs, amelyik engem képvisel, ezért gondolkozom egy párt alapításán vagy egy politikai lap kiadásán. Minket, fiatalokat kifelejtenek a számításból, minden párt a húszmillió nyugdíjas voksára utazik.

Többek szerint Andrea sokkal jobb játékos lehetne, ha csak a tenisszel foglalkozna.
– Szükségem van arra, hogy olvassak, írjam a Petkorazzi néven futó blogomat, figyeljek a világ dolgaira – cáfolta a felvetést –, sokkal gyengébb lennék, ha ezekről le kéne mondanom.

T. R.

Leave a Reply

Your email address will not be published. Required fields are marked *