Kiss Zsolt a szombati győztes

2020.08.27
By

Családias létszámban és kánikulában zajlott a szombati versenyünk. Mindössze 3 csoportban kezdődött meg a játék ezúttal csak a Bikás Teniszpályáin. A kis létszám ellenére jó kis verseny jött össze sok meglepetéssel… Az első csoportban például Kiss Domonkos először állt be versenyezni közénk, eddig csak szurkolni járt apukájának, és mindössze 1,5 éve teniszezik egyáltalán. De már látszik, hogy a fociban eltöltött évek jó alapnak bizonyultak ezúttal is! Az 5 fős csoportot ugyan a nagyon rutinos Dicső-Erdődi Balázs nyerte meg veretlenül, mindössze 3 gamet veszítve, de Domonkos három 6/0-ás győzelemmel lett csoportmásodik! A következő csoportot az apuka, Kiss Zsolt nyerte, míg a második Gütler Emenuel lett ugyancsak meggyőző teljesítménnyel. A harmadik csoport is hozott meglepetést ugyanis Ilyés Rita 2 olyan győzelmet is kiharcolt, akik ellen még sosem tudott nyerni, Gönczi Sándor ellen pl. 6/1-re nyert és Kovács András ellen is egy nagyon küzdelmes, hosszú labdamenetekkel teli meccset nyert meg, így megérdemelt a csoportmásodik helye. Az első helyen a nagyon jól, és pontosan játszó Jakab Tamás végzett.

Az első nyededdöntőt nagyon meggyőző teljesítménnyel 6/0-ra nyerte Dicső-Erdődi Balázs Dukay Zsolt ellen. A következő meccs óriási küzdelmet és nagyon jó játékot hozott, Jakab Tamás végül 7/6-ra tudott nyerni Gütler Emanuel ellen. A harmadik meccs győztese a meglepetés játékos, Kiss Domonkos lett, iszonyatos stabil és kitartó, pontos játékával, ugyanis 6/1-re nyert Ilyés Rita ellen is. Aznutolsó negyeddöntőt pedig Kiss Zsolt nyerte 6/2-re Halmágyi Zsolt ellen.

Az első  elődöntőt Dicső-Erdődi Balázs nyerte 6/1-re Jakab Tamás. A másik (családi) elődöntőt pedig a papa Kiss Zsolt nyerte 7/5-re Domonkos ellen.

A döntőt még a kisebb nevezési létszám ellenére  is lámpafénynél játszották, ami ugyan nagyon jó meccset hozott, de mégis határozott 6/2-es Kiss Zsolt győzelemmel végződött Dicső-Erdődi Balázs ellen. Gratulálunk minden dobogósnak!!

118158969_3510112639009129_8782202908676144176_o