Dicső-Erdődi Balázs a hétvége győztese

2020.06.25
By

Az elmúlt hétvégén is jó kis mezőny gyűlt össze a szokásos heti versenyünkön, ennek köszönhetően 3-szoros ranglista pontokat lehetett szerezni. Ezúttal 2 csoport a Bikáson és 4 csoport a Poén Teniszklubban játszott. Az első csoportot Dicső-Erdődi Balázs nyerte meg két győzelemmel, a második Oberding Vilmos lett. A következő csoport győztese Pap Sanyi veretlenül, Cor Schlossert előzte meg. A harmadik csoportot Dévai Péter nyerte szintén veretlenül, 3 győzelemmel, második Bódog Zoltán lett. A következő csoportot Csizy Dezső nyerte, végül 3 győzelemmel, de a Keller Gábor elleni meccs nagyon nem volt egyszerű! Nagyon színvonalas, szoros meccsen csak tie-breakben tudta legyőzni a szintén nagyon jól játszó Gábort, aki így második lett, de jó game aránya miatt szintén továbbjutott a főtáblára. Az ötödik csoport nagy meccseket és szoros eredményeket is hozott. Cserneczky Zsolt például 2 tie-breakes meccset is játszott, egyiket nyerte, másikat veszítette, így csak második lett Radó Péter mögött, aki így viszont mindhárom meccsét megnyerte és jutott tovább. Az utolsó csoport győztese pedig Gönczi Sándor lett 3 győzelemmel és Járó Sándor lett a második, aki szitén továbbjutott.

Az első negyeddüntőt Keller Gábor 6/2-re nyerte Pap Sanyi ellen. A második meccsen Cserneczky Zsolt, szerencsés vesztesként (miután Dévai Péter feladta a játékot, Zsolt tudott továbbmenni menni helyette) játszott és nyert is Gönczi Sándor ellen 6/3-ra. A harmadik meccs Radó Péter 6/4-es győzelmét hozta Járó Sándor ellen. Az utolsó negyeddöntő megint nagy meccs volt, Csizy Dezsőnek ezúttal sem volt könnyű dolga, végül nagy küzdelemben, de 7/5-re alulmaradt Dicső-Erdődi Balázzsal szemben.

Az első elődöntő se volt semmi! Cserneczky Zsolt igencsak kijátszotta ezt a napot.. :) A végső győzelemre is esélyes Keller Gábort tudta legyőzni 7/5-re úgy, hogy 5/4-re vezetett már Gábor, ahonnan nagyot játszva tudta megfordítani a meccset a maga számára. A másik meccs is jó játék volt, itt Dicső-Erdődi Balázs nyert 6/4-re Radó Péter ellen.

A döntőt pedig Dicső-Erdődi Balázs nyerte meg 6/0-ra az addigra már igencsak elfáradt Cserneczky Zsolt ellen. Gratuálunk a győztesnek és a helyezetteknek is az egész napi jó játékukhoz!! :)

Szombatn újra várunk mindenkit versenyezni a Poén és a Bikás Teniszklub pályáira. És ezúttal vasárnap pedig már párosban is lehet küzdeni, hiszen visszatér a régen kedvelt versenysorozat Czingel Zoltán szervezésében… :) Női páros, férfi páros és vegyes páros kategóriákban lehet jelentkezni.

 

103980122_3320169281336800_2584617369997774476_n 105286698_3320169338003461_9104109318851317097_n