Nédár György a jobbak, Pirityi András a szebbek kategória győztese

2020.06.03
By

Az elmúlt hétvégén 2 kategóriában is versenyeztek a játékosok. A jobbakban 5 csoportban 21-en, míg a szebbekben is 6 fő játszott. Szerencsére több új nevező és résztvett versenyünkön, szeretettel várjuk őket a későbbiekben is.. Nézzük a részleteket! A jobbaknál az első csoportban egy új játékos, Dicső-Erdődi Balázs azzal kezdett, hogy egyből megverte a ranglistavezetőnket Faragó Attilát 6/4-re.. Később Hajós Attilát is le tudta győzni 7/6-ra, veretlenül 3 győzelemmel jutott a főtáblára. Faragó Attila is nyert Hajós Attila ellen, így ő is továbbjutott másodikként. A következő csoportban is egy új játékos, Nédár György lett az első, ráadásul ő még game-t sem veszített. A második helyen pedig Kazimér Krisztián végzett, miután nagy csatában 7/6-ra nyert Bacsó Miklós ellen. A harmadik csoportban Pap Sanyi 3 győzelemmel, veretlenül jutott tovább a főtáblára. A negyedik csoportban 5-en játszottak ezúttal.. Itt Schneider László lett a első, veretlenül. Az utolsó csoport győztese Oberding Vilmos lett 3 győzelemmel, míg a második helyen Bódog Zoltán végzett, ő is továbbjutott a legjobb 8 közé.

A negyeddöntők első mérkőzése nagy küzdelmet, és óriási izgalmakat hozott.. :) Bódog Zoltán már 5/0-ra vezetett Schneider László ellen, amikor Laci nem adta fel és óriásit hajrázott és 7/5-re megfordította a meccset! Gratula!! :) A második meccs is szorosra sikeredett, itt Kazimér Krisztián 6/4-re nyert Dicső-Erdődi Balázs ellen. A harmadik meccs is 6/4-re végződött, ezt Pap Sanyi nyerte meg Oberding Vilmos ellen.  A negyedik negyeddöntő már simább volt, itt Nédár György elvesztette az első game-jét a nap folyamán, de így is 6/1-re nyert Faragó Attila ellen.

Az első elődöntő is kemény csatát hozott, rendesen kifáradtak a végére a fiúk.. :) Schneider László 7/6-ra nyert Kazimér Krisztián ellen. A második elődöntőben Pap Sanyi is tudott 1 gamet nyerni Nédár György ellen, aki 6/1-el jutott a döntőbe.

A döntőben aztán Nédár György újra nem adott esélyt aktuális ellenfelének, Schneider Lászlót is 6/0-ra győzte le. Így mindössze 2 gamet veszítve nyerte meg a versenyt! Gratulálunk hozzá!! :)

A szebbekbe nevezett 6 fő 2 csoportban versenyzett, itt is voltak új játékosok. Az első csoportot az élete első versenyén szereplő Bánrévi  Bernadett jó játékkal, 2 meggyőző győzelemmel nyerte meg. A másik csoportot pedig a régi motoros Pirityi András nyerte meg, miután Gyarmati Katalin ellen is nyert 7/6-ra. Itt az első 2 helyezett keresztbe játszotta az elődöntőket. Az elsőt Pirityi András 6/1-re nyerte meg B. Kata ellen, míg a másikat Bánrévi Bernadett határozott játékkal 6/0-ra nyerte meg Gyarmati Katalin ellen. A harmadik helyet is lejátszották a lányok, B. Kata 6/1-re nyert Gyarmati Katalin ellen. A döntőben Bánrévi Bernadett nem tudott mit kezdeni Pirityi András rutinos, stabil játékával, gondolom hiányzott a versenyrutin is, ezúttal 6/3-ra András nyert. Gratulálunk a győztesnek, és az első versenyes 2. helyezéséhez is!!! :)

Szombaton újra várunk mindenkit a Poén és a Bikás Teniszklub 9 pályájával!

101588559_3263342727019456_5766839011947577344_o

 

 

 

 

101555834_3263343017019427_2968445674305093632_o