Új év, új győztes Imri István személyében

2020.01.09
By

Itt az új év! :) Szerencsére 3 új versenyző is jelentkezett versenyünkre. Egyikőjük, Imri István jött, látott és győzött is.. Nézzük a részleteket. Az első csoport csak 3 fős volt, itt 9-es szetteket játszottak és Katona Károly lett a győztes. A második csoportban Imri István 3 győzelemmel, veretlenül lett első, másodikként Pap Sanyi jutott még tovább. A következő csoport győztese körbeverés volt, Hegedűs Bénit Lanstiák Attila verte meg 6/3-ra, Attilát pedig Gütler Emanuel 6/2-re, és Béni pedig Emanuelt győzte le 6/1-re. Ebből a hármasból jött ki a legjobban Béni, így ő jutott tovább első helyen és másodikként Emanuel is bekerült a főtáblára. A negyedik csoport győztese Dévai Péter lett veretlenül, 3 győzelemmel. A második pedig Borsos Péter lett, de ő most picit lecsúszott a továbbjutásról. Az utolsó csoportban egy új versenyző, Lipták Dániel lett az első 3 győzelemmel, veretlenül. Másodikként Joel Nino jutott még tovább legjobb csoport másodikként.

A főtábla első mérkőzésén Pap Sanyi már 3/0-ra vezetett Katona Károly ellen, amikor megfordult a széljárás és Karcsi összekapta magát, minden sikerült neki, Sanyi pedig nem tudott mit tenni és Karcsi végül 6/3-ra megfordította a meccset! :) A második meccs Joel Nino 6/3-as győzelmével végződött Hegedűs Béni ellen. A következő meccs viszonylag simára sikeredett, miután Lipták Dániel nagyon nem tudott mit kezdeni Dévai Péter játékával és az eredményes csoportmeccsei után most simán kikapott 6/0-ra Pétertől. Az utolsó meccs is egyértelmű volt, Imri István nyert 6/1-re Gütler Emanuel ellen.

Az első elődöntő sajnos elmaradt, mivel Katona Károly nem várta meg a meccset, így Joel Nino játék nélkül jutott a döntőbe. A másik elődöntőn pedig Dévai Péter “visszakapta” a negyeddöntőben kiosztott 6/0-at, ezúttal őt búcsúztatta ugyanennyivel Imri István.

A döntő eredménye is sima játékot mutat, hiszen Imri István 6/1-re győzött Joel Nino ellen… azért volt pár izgalmas menet, Joel nagyon küzdött.. :D De Imri István nem hagyott sok lehetőséget neki és új játékosként, ahogy már az elején is írtam, jött, szétnézett és győzött! :) Gratulálunk!!

82711127_2920068774680188_7774562796343132160_o