KINDER+SPORT TENISZ KUPA 2019: A MOZGÁS ÖRÖME EGYRE NEMZETKÖZIBBÉ VÁLIK

2019.09.26
By

Már Magyarország is csatlakozott a játékos gyermek sportprogramhoz

A Kinder+Sport Tenisz Kupa versenysorozat idén már harmadik alkalommal kerül megrendezésre.
Ezúttal a 9-12 éves gyermekeknek szóló nemzetközi tenisz tornán a tavalyiak mellett két új ország is
nevezhetett, így összesen 13 ország vesz részt a 172 fordulóban.
Az első szakasz az olaszországi Albában kezdődött február 2-án a “Tennis Trophy Fit-Kinder+Sport”
elnevezésű eseménnyel. Ezt egy március 22-i, Ausztriában megrendezett bajnokság követte, azután a
többi, amelyeket Fehéroroszországban, Bulgáriában, Németországban, Magyarországon, Írországban,
Izraelben, Luxemburgban, Máltán, Monacóban, Lengyelországban és Ukrajnában tartottak.
A Kinder+Sport – A mozgás öröme program szerves részeként, – amely a Ferrero Csoport nemzetközi
társadalmi felelősségvállalás projektje és annak érdekében indították el, hogy a mozgás révén több
örömteli pillanatot hozzanak a gyerekek és családok életébe, – a Kinder+Sport Tenisz Kupa több, mint
egy sportverseny. Olyan értékekre összpontosít, mint a magunkban és másokban való bizalom, a
beilleszkedés, a tisztelet és a barátság.
A bajnokság vezérelve, hogy a meccseket bírók nélkül játsszák, próbára téve a gyerekek őszinteségét és
becsületességét. Ehhez az elvhez híven, mindegyik nemzeti torna végén Fair Play Kupával tüntetnek ki
egy-egy fiatal játékost, aki kiemelkedő tisztességességgel és sportszerűséggel játszott.
A 2019-es Kinder+Sport Tenisz Kupa nemzeti tornáin 30 egyéni versenyző lép pályára. A nyertesek a
Nemzetközi Masters-be kerülnek, amelynek döntője 2019. október 17-20. között kerül megrendezésre
az exkluzív Monte Carlo Country Clubban, az ATP tornák helyszínén.

A kezdeményezés Olaszországból indult el 2006-ban, a teniszcsillag Rita Grande és a Kinder+Sport A
mozgás öröme közös ötleteként. Az utóbbi években a program egyre jobban nemzetközivé vált,
szélesebb körben népszerűsítve az aktív életmódot a fiatalabb generációk számára. Nemrégiben a
döntősöknek olyan világhírű tenisz csillagokkal nyílt alkalma megismerkedni, mint Francesca Schiavone,
Flavia Pennetta, Sara Errani, Jo-Wilfried Tsonga, Fabio Fognini, Simone Bolelli, Corrado Barazzutti és
Nicola Pietrangeli, valamint Patrick Mouratoglou edző.

KINDER+SPORT A MOZGÁS ÖRÖME: A KINDER TÁRSADALMI FELELŐSSÉGVÁLLALÁS
PROJEKTJE A JÁTÉKOS FEJLŐDÉST TÁMOGATJA
A Kinder és a gyermekkor öröme
A Kindernél hiszünk abban, hogy a boldog gyerekekből erős felnőttek válnak – éppen ezért volt mindig is az a célunk, hogy apró,
ám annál fontosabb örömteli perceket hozzunk a gyerekek és családok életébe világszerte. Azonban arról nem mindenki tud, hogy
a Kinder már évekkel ezelőtt elkötelezte magát egy másik fontos cél mellett is: hogy örömet okozzunk a gyerekeknek a mozgáson
keresztül, és ösztönözzük természetes fogékonyságukat, hogy aktívak legyenek, sportoljanak és játszanak.
A Kinder és a mozgás öröme
E cél megvalósítása érdekében indítottuk el a Kinder+Sport A mozgás öröme elnevezésű programot, a nemzetközi Ferrero
Csoport Társadalmi Felelősségvállalás projektjét.
A Kinder+Sport A mozgás öröme ezidáig szerte a világban 30 országban négy millió gyermeket és családjaikat inspirált az aktív
életmódra, arra, hogy élvezzék a mozgást, és hogy olyan módon fejlesszék a képességeiket, amit élveznek is. A program alapja az
az erős meggyőződés, hogy a mozgáshoz való pozitív hozzáállás a ma gyermekeit holnap erősebb felnőttekké teszi.
A projekt kezdeményezéseit a Mozgás Öröme koncepció ihlette: egy újító, tudományosan elismert oktatási módszer. A Mozgás
Öröme módszertan célja, hogy a gyerekek a játékon keresztül mozogjanak, miközben a kulcskompetenciáik négy fő területen
fejlődnek: fizikai alkalmasság, motorikus koordináció, kognitív funkció és kreativitás. A Mozgás Öröme áthelyezi a fókuszt a
teljesítményről a szórakozásra, a versenyről az együttműködésre.
Bármi is a játék, a legfontosabb az öröm
A Kinder+Sport versenyprogramban, hasonlóan egy hagyományos vetélkedőhöz, vannak versenyszabályok, fix játéktér és elért
helyezések, azonban a játék végén a mozgás öröme győzedelmesedik.
A Kinder+Sport A mozgás öröme testnevelési programokat szervez és támogat iskolákban és azokon kívül is, valamint
gyermekeknek szóló sporteseményeket és iskolai versenyeket azzal a céllal, hogy megmutassa, a mozgás mindenekelőtt örömöt
jelent a gyerekeknek. A Kinder+Sport A mozgás öröme rendezvények több sportágat is népszerűsítenek, hogy a fiatal generáció
közelebb kerüljön a sporthoz, azért, hogy inspiráljon a program együttműködik sportolókkal és olimpiai bajnokokkal, valamint
támogatja az aktív életmód előnyeire összpontosító kutatási projekteket.
A Kinder+Sport A mozgás öröme világszerte magas színvonalú, képzett és szakértői partnerekkel, köztük intézményekkel,
minisztériumokkal, egyetemekkel, négy Olimpiai Bizottsággal, 126 sportszövetséggel és egyesülettel, valamint a Nemzetközi
Iskolasport Szövetséggel (ISF) működik együtt.

Kép2