Dmitry Zarutskiy, Titeica Dániel és Molnár Kristóf a hétvége győztesei

2018.08.22
By

Egész jó kis létszám és mezőny gyűlt össze szombaton, így 4-szeres pontokat lehetett szerezni. :) Az első csoportban Dmitry Zarutskiy lett az első veretlenül, mellette Titeica Dániel is továbbjutott az egyik legjobb másodikként. A következő csoport győztese Keltai Endre lett, szintén 3 győzelemmel. A harmadik csoportban Nguyen Zoltán lett az első, miután 7/5-re legyőzte Filip Krisztiánt is, aki így csak másodikként tudott továbbjutni.. A következő csoportot Dorozsmai Gábor nyerte veretlenül, ahogyan Hamar Ádám is nyerte a sajátját. Az utolsó csoportból pedig Molnár Kristóf lett a győztes.

A negyeddöntők első meccsén Hamar Ádám 6/1-re tudta legyőzni Filip Krisztiánt, míg Dmitry Zarutskiy is 6/1-re nyert Ngueyen Zoltán ellen. A másik ágon Titeica Dániel 6/0-ra győzött Keltai Endre ellen, míg Molnár Kristóf pedig Dorozsmai Gábor ellen nyert 6/4-re.

Az első elődöntőben Dmitry Zarutskiy nyert 6/0-ra Hamar Ádám ellen. A másik elődöntő Titeica Dániel és Molnár Kristóf között viszont sajnos elmaradt egyéb okok miatt…

Ezek után viszont a döntő is elmaradt és 3 győztes lett hirdetve Dmitry Zarutskiy, Titeica Dániel és Molnár Kristóf személyében. Gratulálunk!!! :)

39777294_228254911177248_7064684477036888064_n