Pap Sanyi a hétvége bajnoka

2018.02.28
By

A verseny “legfiatalabb” játékosa Pap Sanyi ismét felért a csúcsra miután 3 mérkőzés labdáról fordítani tudott a rövidítésben Varga Andor ellen. Elődöntőben pedig kiejtegette a hatalmas ütőerejű Kiss Zsoltot. Szép létszámú és erős verseny volt! :) Összesen 30-an küzdöttek 8 csoportban, így mindenhonnan csak a csoportelső tudott továbbjutni a 8-as főtáblára.. Az első csoportban Varga Andor lett az első, 2 sima győzelem után egy nagyon kemény küzdelme volt.. Joel Nino nagyon-nagyon megnehezítette a dolgát, mivel csak 7/6-ra tudta őt legyőzni Andor. A második csoport meccsei után Radnóti György örülhetett, miután 3 sima győzelem után továbbjutott a főtáblára. A harmadik csoportban Rövid Szabolcs jutott tovább veretlenül. A következő csoportban Éles János lett az első veretlenül, 2 győzelemmel, miután Hajós Attila már nem játszotta le ellene a meccsüket. Attila egyet nyert, egyet pedig meglepetésre kikapott Hesz Ruditól. Rudi csak János ellen maradt alul, de ma másodikként nem lehetett továbbjutni.. :( Osváth Péternek ma elég erős csoport jutott, így sajnos nem sikerült egy meccset se nyernie most.. Majd legközelebb! :) A következő csoport szintén jó erős volt.. Mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy a ranglista vezető Bodó Péter nem tudott meccset nyerni a csoportban… És még Páncsics Bencének is sikerült egyszer kikapnia mégpedig Kiss Zsolttól 6/3-ra, így ő sem tudott most továbbjutni. És még ott volt a csoportban Csizy Dezső is… :) Ő viszont kikapott Bencétől 6/4-re.. A hatodik csoportban Pap Sanyi nyerte mindkét meccsét és továbbjutott a főtáblára. A következő csoportban Reich Emil jutott tovább 2 és fél győzelemmel.. :) Bordács Antal sajnos idő előtt feladni kényszerült a meccsüket.. De ennek ellenére megérdemelt a továbbjutása! Katona Károly viszont nem tudott meccset nyerni a nap folyamán.. Az utolsó csoportban Kripner István lett az első veretlenül, miután Dmitry Zarutsky-t is megverte, igaz szorosban, nehéz meccsen 7/6-ra.

A főtábla első meccsén Pap Sanyi játék nélkül jutott az elődöntőbe Kripner István ellen. A második meccsen Kiss Zsolt meglepetésre simán, 6/0-ra nyert Éles János ellen.. A következő meccsen Varga andor 6/3-ra győzött Reich Emil ellen. Az utolsó meccsen pedig Radnóti György szoros meccsen 7/5-re nyert Rövid Szabolcs ellenében.

Az első elődöntőben Pap Sanyi “elvarázsolta” Kiss Zsoltot, aki hatalmas ütőereje ellenére sem bírt Sanyival és 6/4-re elveszítette a meccset.  A másik elődöntőben simább volt a meccs Varga Andor 6/2-re győzött Radnóti György ellen.

A döntőben aztán az örökifjú Pap Sanyi újra felért a csúcsra!! 3 meccslabdáról tudott fordítani a rövidítésben és legyőzte Varga Andort 7/6-ra! :) Hatalmas gratuláció a szép eredményekért! :)

28459464_1810128782330813_1662427919_n