Rehák Zsolt a hétvége győztese

2016.06.29
By

A héten a kategóriák összevonódtak, így összesen 4 csoportban játszottak a nevezettek. A verseny a kánikula ellenére jó hangulatban zajlott le… :) Mivel összesen 15-en voltak, így minden csoportból az első 2 továbbjutott a 8-as táblára.

Az első csoportban Regős Péter végzett elsőként, és Katona Károly 2.-ként, mivel őt Péter megverte 6/0-ra. A második csoportban Hesz Rudolf lett az első veretlenül és Friedman Péter pedig a 2. A harmadik csoportban Csizy Dezső két sima győzelmet ért el, míg másodikként tovább mehetett Rehák Zsolt is. Az utolsó csoportot Bodó Péter nyerte, nagyon kemény csaták után veretlenül, mely során 2 tie-breakes meccset is megnyert. Mellette Nayden Zhekov jutott még tovább.

A negyeddöntőkben aztán Regős Péter 6/0-ra győzött Friedman Péter ellen, Rehák Zsolt 6/2-re Bodó Péter ellen. Csizy Dezső is simán 6/1-re hozta a meccsét Nayden ellen, és Hesz Rudi is nyert, kicsit nehezebben, csak 6/4-re Katona Károllyal szemben.

Az elődöntőkben Rehák Zsolt újra simán nyert Regős Péter ellen 6/2-re és Csizy Dezső is ugyanannyira Hesz Rudolf ellen.

Aztán következhetett a döntő Rehák Zsolt és Csizy Dezső között, mely a csoportmeccs visszavágójának számított. Most is sima lett a vége, csak éppen az előző meccs fordítottja, itt 6/2-re Rehák Zsolt visszavágott a csoportban elszenvedett vereségért! Végül is jobban járt, hogy itt győzött… :) A csoportban még nem volt annyira szükséges! Így a szombati nap győztese megérdemelten Rehák Zsolt lett. Így ő egy Prince teniszütővel és házi pálinkával lett gazdagabb! :) Gratulálunk!!!

Szombaton amatőr Grand Slam felkészítő verseny lesz a Bikáson… Várunk mindenkit 3 különböző kategóriában is!

13509151_1167235609963522_7840693326667079903_n