Horváth Levente a Grand Slam-re felkészülő verseny győztese

2016.01.27
By

Az elmúlt hétvége a Grand Slam nagy versenyünkre felkészülés jegyében telt.. :) Egész sokan, összesen 25-en gyűltek össze. A jobbak 5 csoportban küzdöttek, míg a szebbekben is volt 4 játékos.

Az első csoportból Márki Ferenc jutott tovább veretlenül, míg innen a 2. Bodó Péter is tovább tudott jutni, jó game arányának köszönhetően. A második csoportot Jin Hansuk nyerte szintén veretlenül. A harmadik csoportból a régen látott Tóth Sanyi is 3 győzelemmel ment tovább. A negyedik csoportból most nem tudott továbbjutni a múlt heti győztes Katona Károly, mivel 2x is kikapott. Innen Lanstiák Attila mehetett tovább és 2.-ként Petrucsik Gábor is a nyolc közé jutott. Az utolsó csoportot Hamar Ádám nyerte 3 győzelemmel, és mellette Horváth Levente is továbbjutott.

A nyolc között az első mérkőzés nagyon szoros meccset hozott, épphogy sikerült nyernie Horváth Leventének 7/6-ra Tóth Sándor ellenében, míg Bodó Peti 6/4-re nyert Lanstiák Attila ellen. Jin Hansuk 6/3-al nyert Hamar Ádámmal szemben és Márki Ferenc pedig 6/4-re verte Petrucsik Gábort.

Az elődöntőben Horváth Levente továbbmenetelt és 6/3-ra győzőtt Bodó Péter ellen, míg a másik ágon Jin Hansuk kíméletlenül 6/0-ra leütötte a pályáról Márki Ferencet, aki úgy érezte, hogy semmit se tud ma Jin ellen tenni.

Úgy néz ki, hogy Jin minden puskaporát ellőtte az elődöntőben, mivel a döntőben már nem sikerült ugyanazt a játékot hoznia és 6/3-ra kikapott Horváth Leventétől, aki így megérdemelten nyerte a versenyt!

A szebbek kategóriát Czímer Csaba nyerte meg.

Gratulálunk mindenkinek! :)

Most szombaton Grand Slam verseny, 5x-ös pontokkal szintén 8 fix pályán a Bikás és a Poén Teniszpályákon!! Gyertek minél többen… :D