A szombati győztes Jin Hansuk, a vasárnapi Yonex kupáé Pataky Márk

2016.01.13
By

Szombaton 19-en gyűltek össze versenyezni, viszont ebből 5-en a ranglista legjobb 10 közé tartozik, így erősnek volt mondható a mezőny és 4x-es ranglista pontokat lehetett gyűjteni… És még nemzetközi versenynek is lehetne nevezni, hiszen volt a résztvevők között horvát, koreai, francia, holland és amerikai játékos is! :)

Nézzük a részleteket akkor:

Az első csoportot Katona Károly nyerte 3 győzelemmel, tulajdonképpen elég simán. A második csoportban 3-an voltak, és körbeverés történt, melynek következtében az első Fabók János lett, de Gyimesi Katalin tovább mehetett a csoportból.  A következő csoportban Jin Hansuk végzett elsőként, Bodó Péter csak szorosban kapott ki tőle, ő szintén tovább tudott menni a 8 közé. A negyedik csoportban 2 hónap kihagyás után visszatért Hronyecz János is a versenyzéshez, egyenlőre azonban még nem tudott meccset nyerni, de már legalább újra a pályán van! És ami késik, az nem múlik… :) Az utolsó csoportban Tapolcsányi Patrik szoros, nagy meccsek után lett első. A nyolc közé tudott még jutni Lanstiák Attila is jó game arányának köszönhetően.

A negyeddöntőben Fabók János 7/5-re nyert Katona Károly ellen, Bodó Péter megint nem bírt Damir Leticával, aki 6/3-ra nyert. Tapolcsányi Patrik simán nyert 6/1-re Gyimesi Katalin ellen, míg Jin Hansuk 6/3-al verte Lanstiák Attilát.

Az elődöntőben Damír Letica 6/4-re nyert Fabók János ellen, míg Jin Hansuk óriási, szoros meccsen 7/6-ra tudta felülmúlni Tapolcsányi Patrikot. A döntő nem került lejátszásra, Damír feladta, így Jin Hansuk lett a végső győztes!!

Mindenkinek gratulálunk az eredményekhez!!

Vasárnap pedig újra a Yonex kupa helyszíne volt a Bikás Teniszklub.. 14 nagyon jó játékos küzdött egymással 4 csoportban. Az első csoportból Katona Ádám és Zöldi Kovács Péter jutott tovább, a másodikból Pataki Márk és Fáry Zsigmond, a harmadikból Serkédi Erik és Damir Letica, míg a negyedikből Kápolnási Nórbert és Háry Péter.

A negyeddöntőkben Katona Ádám 6/2-re nyert Fáry Zsigmond ellen, Serkédi Erik szintén 6/2-re Háry Péterrel szemben. Kápolnási Nórbert 6/4-re Damir Letica ellen és Pataky Márk 6/0-ra győzte le Zöldi Kovács Pétert.

Az elődöntőkben Serkédi Erik 6/3-al győzött Katona Ádám ellen, míg Pataky Márk 6/2-re nyert Kápolnási Nórberttel szemben. A döntőt Pataky Márk nyerte Serkédi Erik ellen 6/3-ra. Gratulálunk mindenkinek!

A következő verseny szombaton a Bikás és Poén teniszklubban lesz jobbak és szebbek kategóriában, míg vasárnap a Bikás teniszklubban újra legjobbak kategória kerül megrendezésre! Várunk mindenkit… :)