Amatőr teniszversenyek

Mészáros Bence a hétvége győztese

By
Mészáros Bence a hétvége győztese

Az elmúlt hétvégén a szép nyári idő újra kicsalogatta a versenyre a teniszezni vágyókat, sőt igen erősre is  sikeredett a mezőny, mivel a ranglista első 10 helyezettjéből 5 fő is megjelent. Így ezúttal 4x-es ranglista pontokért folyt a versenyzés, végül 4 csoportban 16 játékossal. Az első csoportot egy új jelentkező hölgy, Lőrincz Mónika nyerte meg veretlenül, 3 nagyon jó meccset játszva, a csoport kiemeltjét Oberding Vilmost 7:5-ra győzte le, aki így csak másodikként tudott továbbjutni a főtáblára. A következő csoportot a szintén új nevező,  Mészáros Bence nyerte meg, szintén 3 győzelemmel. Itt meg kell jegyezni, hogy egyedül Kovács Zoltán állt közel, hogy aznap megverje Bencét.…

Bővebben »

John Sellars az esős hétvége győztese

By
John Sellars az esős hétvége győztese

Az elmúlt hétvégén az időjárás nagyon nem kedvezett a tenisz szerelmeseinek. Ennek ellenére még esőben is megjelent 6 bátor és elszánt jelentkező, akik így végül körmeccseket játszottak egymással. Az összesítés alapján John Sellars 4 meccset nyert és 1-et veszített, így ő lett az első, azaz a verseny győztese. Második Daniele Barone lett 3  győzelemmel és 2 vereséggel, mely 2-t ugyan már nem játszotta le, mivel el kellett mennie. Így is megérdemelt a 2. hely számára! A harmadik pedig körbeverés után Oberding Vilmos lett 2 győzelemmel és 3 vereséggel. Gratulálunk a győztesnek és a dobogósoknak! És mind a 6 versenyzőnek az esős időben az elszántságához és…

Bővebben »

Benedek Zoltán a hétvége győztese

By
Benedek Zoltán a hétvége győztese

Az elmúlt hétvégén a nagy melegben 5 csoportban folytak a küzdelmek 17 versenyzővel. Mivel a ranglista elejéről is többen eljöttek, így háromszoros pontokat lehetett szerezni. Az első csoport élén Kovács Zoltán végzett veretelenül, 3 győzelemmel. A második Jakab Tamás lett, aki szintén továbbjutott a főtáblára. A következő csoportban hármas körbeverés alakult ki, Oberding Vilmos, Szigeti Zsolt és Hőnich Márió is 2-2 győzelemmel végzett. A gamek összessítése után a csoport első Hőnich Márió lett, és Oberding Vilmos pedig a második, Vilmos is továbbjutott a legjobb 8 közé. A harmadik csoportban minden meccs 9/7-re végződött, de csak 1 volt, aki 2 meccset is nyert, ő pedig dr.…

Bővebben »

Oberding Vilmos a Grand Slam verseny győztese

By
Oberding Vilmos a Grand Slam verseny győztese

Grand Slam versenyünkön 3 csoportban 12-en játszottak ezúttal az ötszörös ranglistapontokért. Az első csoportot Radnóti György nyerte meg veretlenül, 3 győzelemmel. Második Reich Emil lett. A második csoportot Bódog Zoltán nyerte meg szintén veretlenül, Dibusz Domonkos előtt. Az utolsó csoport győztese Kende Mátyás lett, megelőzve Gönczi Sándort. A csoportok után a kevés létszám ellenére is 8-as főtábla került kialakításra, viszont volt pár olyan versenyző, aki nem játszott már tovább. Az első negyeddöntőt óriási csatában, szoros és változatos játékban Radnóti György nyerte meg 7/5-re. Majd a második meccset pedig szintén hasonló küzdelemben Dibusz Domonkos nyerte meg ugyancsak 7/5-re Hőnigh Márió ellen. A harmadik meccsen Kende Mátyás…

Bővebben »

Erdal Demirci a hétvége győztese

By
Erdal Demirci a hétvége győztese

Az elmúlt hétvégén szép létszámmal neveztek a játékosok a versenyünkre, 5 csoportban 19-en játszottak, és a ranglista éléről is többen itt voltak, így ezúttal háromszoros pontokért folyt a küzdelem. Az első csoportot Gütler Emanuel nyerte meg veretlenül, 3 győzelemmel, megelőzve Szabó Pétert. Következő csoportban Erdal Demirci lett az első veretlenül, második pedig Kende Mátyás lett. A harmadik csoport élén Varga Bence végzett 3 db 6/1-es győzelemmel, második Oberding Vilmos lett. A negyedik csoportot meggyőzően Joel Nino nyerte veretlenül, megelőzve Kereskényi Pétert. Az utolsó csoport 3 fős volt, itt Dr. Fazakas Beatrix lett az első és Tóth Zoltán pedig a második, miután Bea óriási csatában 9/8-ra…

Bővebben »

Erdal Demirci és Kovács Zoli a megosztott elsők

By
Erdal Demirci és Kovács Zoli a megosztott elsők

Az elmúlt hétvégén igen erős mezőny gyűlt össze a versenyünkre, a ranglista első 10 helyezettjéből 6-an is eljöttek, így négyszeres ranglista pontokért folyt a küzdelem. Az első csoportban 3-as körbeverés volt, melyből legjobbként Bővíz Dominik került ki, így ő lett a csoportelső. Másodikként pedig Tárai György jutott tovább, mivel Kereskényi Péterrel ugyan egyforma lett a game arányuk, viszont egymás elleni meccsen Gyuri nyert.  A második csoport Erdal Demirci nyerte meg veretlenül, második Bodó Péter lett. A következő csoport elég erős volt, elég annyit megemlíteni, hogy a régebbi versenyeken eredményes Lengyel Márton egy meccset se tudott nyerni. Egyébként is jellemző volt a csoportban a harakiri meccsek,…

Bővebben »

Erdal Demirci a hétvége győztese

By
Erdal Demirci a hétvége győztese

A múlt hétvégén 3 csoportban 12-en versenyeztek, a csoportok után pedig 8-as főtábla került kialakításra, így bőven jutott játék mindenkinek. Az első csoportot Kovács Zoltán szokás szerint magabiztosan, mindössze 1 gamet veszítve nyerte, második Végvári László lett. A következő csoport győztese Szatmári István lett, miután nagyon szoros meccsen 9/7-re legyőzte Póka Dánielt. Ebben a csoportban sajnos a 4. játékos Király Zsolt az első meccsén feladni kényszerült a versenyt, így 3-an játszottak csak tovább. Másodikként Póka Dániel jutott volna tovább, de neki el kellett mennie, így Oberding Vilmos jutott tovább helyette. Az utolsó csoport élén Erdal Demirci végzett, szintén meggyőző játékkal, 3 győzelemmel. Második Szabó Péter…

Bővebben »

Erdal Demirci a szombati győztes

By
Erdal Demirci a szombati győztes

Szombaton ezúttal 4 csoportban 13-an versenyeztek. Az első csoport élén Kovács Zoli végzett hibátlanul, 0 gamet veszítve, második Szakács Dávid lett 2 győzelemmel. A következő csoportot Benedek Zoltán nyerte veretlenül, megelőzve Kereskényi Pétert. A harmadik csoport győztese dr. Fazakas Beatrix lett veretlenül, második Oberding Vilmos volt. Az utolsó csoportot Erdal Demirci 2 szoros meccsen nyerte meg, Tolnai Zsoltot megelőzve. Az első első elődöntőt a nagyon jól játszó Benedek Zoltán meggyőzően nyerte meg 6/1-re Kovács Zoltán ellen, aki pedig az utóbbi időben több versenyt is megnyert. A másik elődöntőt pedig a szintén jó formában lévő Erdal Demirci nyerte 6/0-ra dr. Fazakas Beatrix ellen. A döntőt Erdal…

Bővebben »

Kovács Zoltán a Grand Slam hétvége győztese

By
Kovács Zoltán a Grand Slam hétvége győztese

Grand Slam versenyünkön 4 csoportban folytak a küzdelmek 14 résztvevővel. Az első csoportot Dévai Péter nyerte meg 2 győzelemmel, mindössze 1 gamet veszítve. Második Bővíz Dominik lett, miután nagy csatában, szoros meccsen 9/8-ra nyert Jobst Kázmér ellen. A második csoportot Kovács Zoltán nyerte meg 3 győzelemmel, veretlenül és 2 gamet veszítve. Másodikként Kende Mátyás jutott tovább. A következő csoport élén Gönczi Sándor végzett, megelőzve Zsolt Leventét, akivel rögtön óráisi meccset játszottak a nap elején. Sanyi már 7/3-ra, majd 8/5-re is vezetett, innen jött vissza Levente és sikerült egyenlítenie. A tie-breakben végül 7/4-re nyert Levente. Az utolsó csoportot a hetek óta jól szereplő Erdal Demirci nyerte…

Bővebben »

Kovács Zoltán a szombati győztes

By
Kovács Zoltán a szombati győztes

Az elmúlt hétvégén 4 csoportban folytak a küzdelmek 13 fővel. Az első csoportot Kovács Vince nyerte, Spergel Lajos előtt. A következő csoport győztese Oberding Vilmos lett, megelőzve Vágó Andrást. Ők ketten nagyon szoros meccsen döntötték el a helyezéseket, Vilmos csak tie-breakben tudott nyerni végül. A harmadik csoportot Kovács Zoli nyerte, második Erdal Demirci lett. Az utolsó csoport élén Szőke István végzett, másodikként Tolnai Zsolt jutott tovább. Az első negyeddöntőt Spergel Lajos 6/4-re nyerte meg Oberding Vilmos ellen, míg a második meccsen Kovács Zoli nyert 6/2-re Szőke István ellen. A harmadik meccsen nagyon szoros, küzdelmes játékban Kovács Vince nyert 7/5-re Vágó András ellen. Az utolsó meccs…

Bővebben »